Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

Az Országgyűlés és azon belül a Tisza párt megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek. A Mi Hazánk jelöltjére, Tóth Mátéra nem érkezett elegendő ajánlás, így az ő jelölése érvénytelen volt. A Fidesz és a KDNP nem vett részt az új államfő megválasztásában.

Az sejthető volt, hogy a szavazás pusztán formalitás lesz, hiszen az új államfő megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadára van szükség, a 141 fős Tisza-frakciónak pedig van ekkora a többsége.

A szavazás értelmében 140 igen és 6 nem szavazattal Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke, akinek elsőként Forsthoffer Ágnes gratulált. A Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk képviselői nincsenek bent az ülésteremben, így ők természetesen nem gratuláltak.

Baka András augusztus 19-én lép hivatalba.

Dr. Baka András Bálint Budapesten született 1952. december 11-én. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1978-ban szerzett jogi diplomát. A diploma megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályának tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett. Itt 1989-ig kutatott. 1990-ben az Államigazgatási Főiskola főigazgatójává nevezték ki, emellett főiskolai tanári beosztásba került. Főigazgatói tisztségét 1998-ig töltötte be.

A rendszerváltás időszakában, 1990 és 1991 között az MDF színeiben országgyűlési képviselőként tevékenykedett, ám politikai tisztségéről lemondott, amikor 1991-ben Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar bírájává választották.

Baka Andrást többszöri próbálkozás után, Sólyom László köztársasági elnök jelölésére választotta meg az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökévé. A 2010 utáni parlamenti kétharmad az új Alaptörvény elfogadásával a Legfelsőbb Bíróságot átnevezte Kúriára, ezzel szüntetve meg mandátumát.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!