Erdélyben szerepelt a vásárhelyi Napraforgó Népdalkör

A Napraforgó Népdalkör, a szegedi Dankó Pista Nótakórus és a Dankó Pista Egy Húron Pendülünk Citerazenekar, valamint a székkutasi népdalkör tagjai a múlt héten erdélyi körutazáson vettek részt, melynek keretében három helyszínen léptek fel, és szereztek felejthetetlen órákat az ott élő székely lakosság körében.

Szeptember 15-én a Brassó közelében található Négyfalu település művelődési házában tartottak előadást a helyi művészekkel karöltve, majd két nappal később nagy szeretetben léptek fel Sepsiszentgyörgyön, a Szilvássy Carola Református Idősek Ápoló- és Lakóotthonában. Itt megható volt látni és hallani, hogy az intézetben élők egy emberként énekelték a felcsendült nótákat.

A négyfalui fellépésen minden résztvevő együtt a színpadon

Végül szeptember 17-én Magyarlónán, a XIII. században épült templomban énekeltek, zenéltek és verseltek. Említésre méltó, hogy a magyarlónai református templom igen különleges az 1752-ben Umling Lőrinc által készített festett kazettás mennyezetével (8 × 15 tábla, összesen 120 db), paddíszítéseivel és a 2020-ban feltárt falfreskórészleteivel. Kazettás mennyezetének színvilága és formavilága nagyon hasonlatos a vásárhelyi Református Ótemploméhoz. Érdekesség még, hogy Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész Magyarlónán született.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!