Befagyasztja a kormány a tűzifa árát az állami erdőgazdaságoknál

A lakossági vásárlók számára a 2026. január 1-jén érvényes szinten fagyasztja be a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában. A kormányfő szerint a kabinet a rászorulókat azzal is segíti, hogy a tűzifa áfakulcsát 27-ről 5 százalékra csökkenti, miközben megduplázza a szociális tűzifakeretet.

Magyar Péter beszámolt arról is, hogy a kormány megemeli a megváltozott munkaképességűek ellátását, valamint teljes körűen felülvizsgálja a hulladékgazdálkodási rendszert a MOHU-val kapcsolatban érkező panaszok miatt. Emellett átalakítják a dohánykoncessziós rendszert, a kaszinókoncessziók ügyében is döntés született, és több millió fa elültetését célzó fásítási programot is előkészítenek.

A miniszterelnök a paksi fenékküszöb kapcsán azt mondta, az a tervek előtt elkészült, és megfelelően működik. Szerinte a Duna medrének mélyülése az áramlás felgyorsulása miatt természetes és előre látható folyamat, ezért nincs ok a sajtóban megjelent „pánikkeltésre”. Hozzátette, hogy a paksi atomerőmű biztonságosan, teljes kapacitással működik.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a kormány ősszel mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrás beérkezésére számít. Elmondása szerint az augusztusi költségvetési hiány emiatt kiugróan magas lehet, mivel több kiadást előre kellett finanszírozni, az uniós pénzek megérkezése után azonban a hiány ismét a tervezett csökkenő pályára állhat.

A miniszterelnök emellett a köztársasági elnökkel is egyeztet a kormány külpolitikai irányáról és az első száz nap eredményeiről, valamint fontosnak nevezte azt is, hogy az ENSZ Közgyűlésén, New Yorkban Baka András fogja képviselni hazánkat.

A borítókép illlusztráció

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!