Döbbenet: két férfi kifosztotta tehetős ismerősük sírját

Két 33 éves férfi megrongált egy sírboltot azért, hogy ékszereket és pénzt lopjanak belőle. A temető fémkorlátjával törték be a sír fedlapját. Most emeltek ellenük vádat.

A vádirat szerint a vádlottak 2025. december 29-én megbeszélték, hogy egy 2018-ban elhunyt, tehetős ismerősük sírboltját feltörik, és az ott talált értékeket megszerzik.

Az esti órákban a temetőbe mentek, letörték a temető lépcsőjének fémkorlátját, majd egy betondarabbal együtt a földből kifordították. A korláttal addig ütötték a sír fedlapját, amíg az betört. Ekkor egyikük lemászott a sírgödörbe, az ott talált koporsót felnyitotta, majd a holttestet társa segítségével kiemelte. A koporsót, valamint a halott ruházatát átkutatták, azonban abban nem találtak semmit.

A vádlottak a korlát megrongálásával a temetőt fenntartó önkormányzatnak 60 000 forint, míg a sírhely megrongálásával az örökösöknek 4 450 000 forint kárt okoztak.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség temetési hely megrongálásával és – figyelemmel arra, hogy lakóhelyükön egy felújítás alatt álló ingatlanból 182 000 forint értékben szerszámgépeket is eltulajdonítottak – lopással vádolta meg a két férfit. Vádiratában letöltendő szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, az okozott károk megfizettetését, valamint vagyonelkobzást indítványozott velük szemben.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!