Lakossági fórumon mutatják be a 4414-es út felújításának terveit
A Hódmezővásárhely és Batida közötti összekötő út mintegy 6,5 kilométeres szakaszának felújításáról tartanak lakossági fórumot szeptember 29-én. A tervek szerint az útpálya mellett a buszmegállók, az útcsatlakozások és a vízelvezető árkok is megújulnak.
Lakossági egyeztető fórumot tartanak szeptember 29-én a Hódmezővásárhely–Batida közötti 4414-es út tervezett felújításáról. A fórumot 15 órától rendezik meg a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében.
A projektről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
A tervezett beruházás a 4414-es út 0+749 és 7+236 kilométerszelvénye közötti, mintegy 6,5 kilométeres szakaszát érinti. A munkálatok során megerősítik az út burkolatát, emellett nyolc buszmegállót és a hozzájuk tartozó peronokat is felújítják. A peronokat akadálymentesen alakítják ki.
A projekt részeként az útcsatlakozásokat és a kapubehajtókat az új burkolat szintjéhez igazítják. A tervekben szerepel továbbá a vízelvezető árkok helyreállítása és kitisztítása is.
A fejlesztés a TOP Plusz „Fenntartható versenyképes városfejlesztés” program keretében valósulhat meg. A pályázati konstrukció egyik feltétele a helyi lakosság véleményének megismerése, ezért az önkormányzat lakossági egyeztetést szervez.
A szeptember 29-i fórumon a tervezők ismertetik a beruházás műszaki tartalmát, és a résztvevők kérdéseire is válaszolnak. Az önkormányzat várja azoknak a lakóknak a részvételét, akiket érint a fejlesztés, illetve akiknek észrevételük vagy javaslatuk van a tervekkel kapcsolatban.
A fórum időpontja: 2026. szeptember 29., kedd, 15 óra
Helyszín: Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal, Díszterem, Kossuth tér 1.


Hozzászólások lezárva.