Lemondott a Fidesz által einstandolt Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora

Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sepsi Enikő a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektori posztjáról szeptember végén, közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A távozásról szóló megállapodást pénteken írta alá az SZFE képviseletében Kovács András Bálint, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a munkáltatói jogkör gyakorlója és Sepsi Enikő, aki már csak szeptember 30-ig látja el a rektori feladatokat.

A felek közös célja, hogy a vezetői átmenet rendezett legyen, és az egyetem magas színvonalú oktatási és szakmai munkája zavartalanul folytatódjon

– olvasható az egyetem közleményében.

Hozzátettéj, Sepsi Enikő egyetemi tanárként folytatja munkáját az SZFE-n, és továbbra is ő vezeti a Művészettudományi PhD-programot.

Egy áprilisban tartott hallgatói fórumon szólították fel lemondásra Sepsi Enikő rektort, Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnököt és Lajos Tamás kuratóriumi tagot, amihez később az SZFE hallgatói önkormányzata is csatlakozott. A fórumon arról beszéltek az SZFE oktatói, hogy az egyetem nem az Európai Unió szabályai szerint működik, az Orbán-kormány megfosztotta autonómiájától az intézményt, ezért azonnali távozásra szólították fel a felsorolt vezető személyeket.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!