Ruszin-Szendi Romulusz szerint 1,2 millió forintos darabáron akartak öltönyt venni a katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristófék
„Annak a megválaszolását, hogy miért pont ezt a céget találták meg, a hatóságokra bíznám, de ha valaki végiggondolja, ez több mint gyanús”, fogalmazott a HVG kérdésére Ruszin-Szendi Romulusz a német–magyar védelmi miniszteri találkozót követő sajtótájékoztatón.
A honvédelmi minisztert arról kérdezték, hogy mire kötött a Honvédelmi Minisztérium előző, fideszes vezetése nagy összegű szerződést egy ismeretlen brit céggel.
Az esetről elsőként a miniszter számolt be egy szerdai videójában. Eszerint mintegy 12 milliárd forintot költött Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezetése alatt a honvédelmi tárca egy angol céggel kötött tanácsadói megbízási szerződésre. A pénzt egyebek mellett szabályzatokra, vezetői tréningre és még egy olyan egyenruhára is fordították, amelyet végül nem is rendszeresítettek.
Pénteki sajtótájékoztatóján Ruszin-Szendi Romulsz az esetről úgy fogalmazott, „Vettünk egy kitűnő német eszközt, és annak idején még úgy kötöttük meg a szerződést, hogy a német kiképzőközpontban ki is képzik rá a katonáinkat.
Ezek után megérkezik a Honvédelmi Minisztériumba az egykori londoni nagykövet és – micsoda meglepetés – mindenféle verseny nélkül megszólítja a brit céget, hogy ehhez a kitűnő német eszközhöz írjanak szabályzatot, és tartsanak vezetői tréninget.
Az új egyenruhák készítése a Fidesz kiadott közleménye szerint a kormányváltás miatt nem ment végbe, ám Ruszin-Szendi Romulusz más megvilágításba helyezte a megrendelést. Elmondása szerint utánanézett, és az adott szövetből az öltönyöket darabonként 1,2 millió forintért szerezték volna be.
„Darabonként biztos nem fogok ennyit költeni egy egyenruhára. Még egyéni harcászati felszerelésre sem, pedig az sokkal fontosabb”, jelentette ki.
(via HVG)


Hozzászólások lezárva.