Nem csak a teniszpálya, hanem egy napelempark is engedély nélkül épült Batidán
Mint arról beszámoltunk, 13 millió forint bírságot kapott az erdészeti hatóságtól Lázár János, amiről ő maga posztolt és arra célozgatott, hogy a büntetést politikai okokból kapta, de valójában a helyi építési szabályzat tiltja, hogy erdő besorolású területen bárki építkezzen. Az Átlátszó most megtudta, hogy a teniszpálya mellett többek között napelempark is épült engedély nélkül.
Az Átlátszó megkereste a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt, ahonnan azt a választ kapták, hogy „Hódmezővásárhelyen érintett erdőrészletek és fátlan állapotban tartott erdő igénybevételének kivizsgálása érdekében folytatott le hatósági eljárást Kormányhivatalunk. Az erdészeti hatóság kötelezte az ügyfelet, hogy az eljárással érintett területen lévő létesítmények: utak, teniszpálya, parkosított részek, tavak és környezete, napelempark, 2 db gazdasági épület elhelyezése miatt, az engedély nélküli igénybevétel során kialakult állapotot szüntesse meg, és gondoskodjon a helyreállításról.”
Vagyis Lázár János nem csak teniszpályát, hanem egyéb létesítményeket is épített engedély nélkül a kastélya melletti erdőbe. Közösségi oldalán pedig politikai bosszúként próbálja beállítani a bírságot, amit kiszabott rá emiatt a hatóság.

Hozzászólások lezárva.