Tanévnyitó beszédet tartott egy somogyi iskolában Baka András, köszönetet mondott a pedagógusoknak

Egy Somogy vámegyei kistelepülés iskolájában, a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában tartott tanévnyitó beszédet Baka András köztársasági elnök, amelyet elődjéhez képest komoly újítást jelent.

Baka András arról beszélt, hogy a kiválasztott iskola – amelynek kollégiuma is van – „nemcsak tanít, hanem esélyt is teremt, segíti a felzárkózást”. Azt mondta, itt akarta kifejezni „az egész magyar nép megbecsülését minden tanárnak, pedagógusnak és diáknak, mindazoknak, akik vidéken, nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak. Mindenkinek, aki esélyt teremt a nagyvárosoktól távol eső kisebb településeken élő gyerekek számára, hogy fejlődjenek, felemelkedjenek, hogy teljes életet éljenek”.

Baka András szerint

a pedagógusok munkája az egész nemzet számára alapvető stratégiai fontossággal bír”, a tanár ugyanis belső tartást is ad, esetenként szociális munkát is végez. „Az oktatás szellemisége formálja az egész közösséget, megalapozza az egész nemzet jövőjét.

Hisz abban, hogy egy gyerek lehetőségeit nem határozhatja meg a szülőhelye. „Minden gyermeknek jár a lehetőség, hogy tanuljon, fejlődjön, megtalálja azt, amiben tehetséges, és idővel maga dönthessen arról, merre szeretne tovább indulni. Amikor önök ezért dolgoznak nap mint nap, valami nagyon fontosat mondanak ki, hogy minden gyermek érték. Hogy mindenkiben van lehetőség. És hogy senkiről nem mondunk le”, fogalmazott. Az államfő a diákokat arra biztatta, hogy legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni, és figyeljenek oda egymásra.

Az iskola egyik fontos tanítása éppen az, hogy tudjuk becsülni azt, aki különbözik tőlünk. Minden ember különböző, de ettől egyikünk sem különb a másiknál

– jelentette ki.

Arra is biztatta őket, hogy legyenek kicsit bátrabbak, álljanak ki valakiért, merjenek segítséget kérni, amikor szükségük van rá. Baka András leszögezte, az iskola legfontosabb feladata, hogy segítsen megtalálni a diákoknak, mi lehet belőlük. Ezt ugyan még nem lehet tudni, „de azt igen, hogy Magyarországnak szüksége lesz rátok. A tudásotokra, a kíváncsiságotokra, a tisztességetekre és a bátorságotokra”.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!