Kategória
Oktatás
Szegedről jöttek diákok a Nemzetközi Kerámia Központba
Idén először töltik szakmai gyakorlatuk egy részét a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központban a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola növendékei. Az első napon a diákok kipróbálhatták a szobrászkodást és a…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Június 22-én iratkozhatnak be a kiskatonák a vásárhelyi honvéd középiskolába
Egyre több középiskolás vesz részt honvédelmi oktatásban, és remélhetőleg egyre többen választják a katonai hivatást - mondta a honvédelmi miniszter a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáró rendezvényén szerdán,!-->…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Van olyan iskola Vásárhelyen, ahol július elején is bent lesznek a pedagógusok
A hódmezővásárhelyi tankerületben is van olyan iskola, ahol július 7-én kezdődik a pedagógusoknak a nyári szünet. Főleg Hódmezővásárhelyen fordul elő ilyen - fogalmazott szerkesztőségünknek Tarnay Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A tankerület összevonna két iskolát Makón, a szülők nem akarják elfogadni a döntést
A tanév utolsó napjaiban derült ki, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerületi központ megszünteti a Makói Általános Iskola Bartók székhelyintézményét, a diákok pedig a városközpont helyett a 2 kilométerre lévő, jelenleg még építés alatt álló…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Érettségizőket köszöntött a város
Különleges, szakmunkás vizsgát követő érettségi bizonyítványt szerzett csoportot köszöntött ma a Corvin Mátyás Technikumban Márki-Zay Péter polgármester és Gyöngyösi Ferenc, önkormányzati képviselő. Különleges osztály volt az érettségit…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Tizenegy tábort szervez közösen a HSZC és a kamara
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közösen tart nyári, pályaorientációs táborokat - jelentették be ma sajtótájékoztatón. Szentesi, makói, csongrádi és hódmezővásárhelyi általános…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A tanárhiányról és a bérekről tárgyal hétfőn a belügyminiszterrel a Pedagógus Kar vezetője
A Nemzeti Pedagógus Kar vezetője hétfőn egyórás tárgyalásra készül a belügyi tárca irányítójával - írja az Infostart.
Kulcskérdés a bérezés - szögezte le a Kisalföldnek Horváth Péter, aki kiemelte: a pedagógus átlagbérek a diplomás!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Ismét az SZTE lett a legjobb magyar egyetem a QS világrangsorában
Bővülő nemzetközi mezőnyben őrizte meg rangos 551-560. helyezését a Szegedi Tudományegyetem a brit Quacquarelli Symonds (QS) világranglistáján. Az egyik legismertebb felsőoktatási tevékenységeket minősítő cég minden évben elkészíti…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Elismerést kapott Vörös Magdolna is
A HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézményegységének oktatóját Pedagógus Nap alkalmából köszöntötték.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A HSZC és az SZTE Mérnöki Kara együttműködési megállapodást kötött
A megállapodást a Hódmezővásárhelyi SZC részéről Kincses Tímea főigazgató, Hegedűs Zoltán kancellár, valamint a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara részéről Dr. Bíró István dékán írta alá - olvasható a Szakképzési Centrum oldalán.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
