Megjelent az ügyészség a Fidesz szervereinél, Lázár János is reagált
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás kapcsán folytatott nyomozati cselekményt kedden a Fidesz szervereit biztosító központban a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – közölte az MTI megkeresésére Bodó Marianna, az ügyészség szóvivője.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy „az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait”.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség megerősítette az eljárási cselekményt, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva többet nem kívántak közölni.
Ugyanakkor a főügyészség még június 25-én közölte, hogy a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott.
Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik
– reagált Lázár János, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek. A volt építési és közlekedési miniszter a Fidesz keddi, budapesti frakcióülésére érkezőben az MTI-nek az ügyet úgy kommentálta: a Tisza Párt és a kormány azt várja el a hatóságoktól, hogy a Fideszt politikailag ellehetetlenítse és megsemmisítse.
Nagyon aggasztónak nevezte, hogy fideszes szavazók adataihoz akar hozzáférni az ügyészség, ez szerinte „életveszélyes és abszolút a demokratikus politikai kultúrával szemben áll.” Hozzátette: az ügyészség nem mondja meg pontosan, hogy mit csinál, fideszes adatokban „matat jelen pillanatban”.

Hozzászólások lezárva.