Aranykulccsal nyitják majd ki az Így tedd rá! tábor kincses ládikáját
A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájában ezen a héten kezdődött az idei Így tedd rá! tábor, mely ebben az esztendőben két egyhetes turnusban zajlik. Negyven gyereket írattak be rá összesen, még Svájcból és az Egyesült Államokból is.
– Én még soha nem voltam itt, és kíváncsi voltam, hogy milyen ez a tábor. Kézműveskedünk, táncolunk, meg van öt lakat, és minden nap a kis udvaron van egy elrejtett kulcs, melyet meg kell találni, és az nagyon jó – számolt be élményeiről Huszka Szofi, aki nagyon várja, hogy a csütörtöki, a Rostás-tanyára szervezett kiránduláson megnézhesse a kiskacsákat. Egyébként az osztályával kirándultak már oda, s az a kirándulás nagyon jó volt – árulta el Szofi, aki számára az is érdekes a táborban, hogy ebben – ebéd után – lehet aludni is.
– Engem anyukám íratott be ebbe a táborba, mert neki dolgoznia kell – mondta a szegedi Tarján III. iskolába járó Talmácsi Barnabás, akinek az tetszik a legjobban, hogy barátokat szerzett, és sokat játszanak, valamint hogy az udvar felől kimennek a játszótérre. De nagyon tetszettek neki a táncok, a kötélhúzás, a zenehallgatás. – Azért várom a kirándulást, mert a vonaton kis fülkékben fogunk ülni, és tanyán sem jártam még.
Nagy örömmel táncoltak, vettek részt ügyességi játékokon, és remekül érezték magukat az idei Így tedd rá! tábor első turnusában részt vevő gyerekek. A tábort idén a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájában tartják.
– A kislányommal együtt vezetjük ezt a tábort, és mindkét héten húsz-húsz gyermek vesz részt rajta, vagyis összesen negyvenen jelentkeztek a kéthetes programra. Az Így tedd rá! egy népi játékokra épülő, komplex személyiség- és mozgásfejlesztő program, amelybe egy kicsit a néptáncmotívumokat is belecsempésszük. Mindig valamilyen népi motívum segítségével dolgozunk, így például a tulipánokat, vagy a diót hívom segítségül. Idén azonban haladtunk a korral, és a mesterséges intelligenciát is segítségül hívtam egy történet megalkotásához. A történet főszereplője Jóska, aki a héten végig elkísér bennünket. Egy nagy tölgyfa alatt él, és minden nap felkeresi ezt a fát, amely különböző feladatokkal bízza meg. Ezeket a gyerekek közösen teljesítik. Minden nap egy lakatot nyithatnak ki, így péntekre mind az öt lakat kinyílik. Az utolsót, az ötödiket a szülők jelenlétében közösen nyitjuk majd ki az aranykulccsal. A ládikában meglepetés várja a gyerekeket, de erről többet nem szeretnék elárulni – mondta Papp Szilvia foglalkozásvezető, mintapedagógus, aki a lányával együtt vezeti a tábort.
A tábornak helyet adó tornateremben egy kisebb parasztudvart is berendeztek, hiszen az egész tábor a népi motívumok köré épül.
– Minden táborban szervezünk egy kirándulást is. Holnap Székkutasra, a Rostás-tanyára utazunk, ahol testközelből is megnézhetjük, milyen egy parasztudvar az állataival együtt. A vonatozást is kipróbáljuk, mert kiderült, hogy a négy és kilenc év közötti gyerekek közül sokan még soha nem utaztak vonattal. Ami pedig számomra idén különösen nagy öröm, hogy a tábor már nemzetközivé vált. Ezen a héten Amerikából is érkezett egy kislány, jövő héten pedig Svájcból jön két gyermek. Nagyon örülök annak, hogy a népi kultúrát olyan magyar gyerekeknek is átadhatom, akik nem Magyarországon élnek, mégis kaphatnak valamit abból az örökségből, amelyet később továbbvihetnek magyarságuk részeként – tette hozzá Papp Szilvia.

Hozzászólások lezárva.