Sinka Edit a Klebelsberg Központ új elnöke

Új vezető került a Klebelsberg Központ élére: a mai naptól Sinka Edit irányítja az intézményt. A kinevezést az oktatásért felelős tárca jelentette be, hangsúlyozva, hogy a változás nem csupán személyi kérdés, hanem egy új működési szemlélet kezdetét is jelenti.

… nem egyszerű vezetőváltás, hanem szemléletváltás a Klebelsberg Központ élén.

– Ez olvasható Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter posztjában, annak kapcsán, hogy Sinka Editet nevezte ki elnöknek a Klebelsberg Központ élére.

Ennek értelmében a fenntartó működésében a politikai szempontok helyett a szakmaiság, az együttműködés és a gyermekek érdekei kerülnek előtérbe.

A bejelentés alapján az új vezetés célja, hogy rendszerszinten partneri kapcsolat alakuljon ki az iskolák és a pedagógusok között. A jövőbeni működést a tervek szerint „a szakmai párbeszéd, a szabad véleménynyilvánítás és a kölcsönös bizalom” határozza majd meg.

Sinka Edit tanári végzettséggel rendelkezik, és több mint húsz éve foglalkozik az oktatási rendszer eredményességének vizsgálatával. Pályafutása során kutatásokat vezetett az iskolafenntartás témájában, uniós forrásból megvalósuló fejlesztéseket irányított, valamint programértékelési tapasztalatot szerzett. Az elmúlt hetekben az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban ő koordinálta a tankerületek és a Klebelsberg Központ működésének átvilágítását.

A kinevezéssel kapcsolatban azt is közölték, hogy az új intézményvezetőtől azt várják: a Klebelsberg Központ, ezentúl mint minisztériumi háttérintézmény, segítse „a gyerekközpontú és adatalapú működés megvalósulását a magyar iskolarendszerben”.

A közlemény végén arra is kitértek, hogy a tankerületek és a Klebelsberg Központ átvilágításának eredményeiről a közeljövőben részletes tájékoztatást kap majd a nyilvánosság.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!