40 évnyi foltozgatás után felújítják majd a legrosszabb állapotú vásárhelyi utcát
55 javított és egy-két javítatlan kátyú és visszaaszfaltozott útfelbontás, 18 egykori teljes átvágás, 3 megsüllyedt csatornafedő, 21 az út teljes szélességét érintő nagyobb repedés, valamint a Kaszap utcai torkolat és az 11. szám közti szakasz hullámvasútja jelzi, a nagy forgalmú Oldalkosár utca állapotát. Ehhez komolyabban a ’80-as évek közepén nyúltak.
Nem véletlen, hogy a vásárhelyi önkormányzat 225 millió forint, száz százalékban vissza nem térítendő Európai Uniós – már elnyert támogatásból szeretné felújítani az Oldalkosár utca útburkolatát, az utca Kaszap és Szőnyi utcák közötti teljes szakaszán.
A város önkormányzata még tavaly augusztusában kezdte meg az „Oldalkosár utca felújítása” elnevezésű TOP Plusz pályázat megvalósítását. Az építkezés tervezett befejezési határideje 2028. november 30.

A beruházás célja az Oldalkosár utca korszerűsítése, valamint a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása. A tervek szerint az út felújítása mellett nyitott kerékpársáv is épül, de korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, és a zöldinfrastruktúrát is fejlesztik.
Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet kap ez az utca, mely meglehetősen nagy forgalmat bonyolít le, ráadásul a két oldalán lévő 4-5 és tízemeletesek autótulajdonosai is erre közlekednek és próbálnak meg a házak között, előtt, közelében parkolni.
Aki egyszer is végigautózott,, motorozott vagy kerékpározott az utcán, az tudja, hogy rosszabb állapotúr nehéz találni a városban. Mi végiggyalogoltuk, s megszámoltunk az úthibákat. 55 javított és egy-két javítatlan kátyút és visszaaszfaltozott útfelbontást, 18 egykori teljes átvágást, 3 megsüllyedt csatornafedőt, 21, az út teljes szélességét érintő nagyobb repedést, valamint a Kaszap utcai torkolat és az 11 szám közti szakasz hullámvasútját jegyeztük fel. Az utóbbi egyébként az autóban ülő gyerekek kedvence, hiszen valóban a hullámvasút érzését adja, ha valaki legalább 30-cal hajt.

Az egyik itt élő asszony azt mondta, akkor aszfaltozták végig az utca felét, amikor érettségizett, most meg már hamarosan nyugdíjba megy, negyven év után.

Hozzászólások lezárva.