Máris lehet jelentkezni a roma Népismereti Hagyományőrző Táborba

Megnyílt a jelentkezés a Romano Trajo II. – Amaro Drom Népismereti Hagyományőrző Táborba, amelyre szeretettel várják a 8–14 éves gyerekeket. A résztvevők egy élményekkel, hagyományőrző programokkal, közösségi élményekkel és sok-sok játékkal teli hetet tölthetnek együtt.

A tábort augusztus 3. és 7. között rendezi meg a Phralipe Hódmezővásárhely, a programok minden nap 8 és délután óra között zajlanak. A részvétel ingyenes, a szervezők teljes ellátást biztosítanak a gyermekek számára.

Egy családból legfeljebb két gyermek vehet részt a táborban, mely létszáma korlátozott, ezért érdemes mielőbb jelentkezni. A jelentkezéssel a résztvevők vállalják, hogy a tábor teljes időtartamán, hétfőtől péntekig részt vesznek a programokon.

Jelentkezni privát üzenetben a vásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselőinél lehet.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!