A ma Liechtensteinben élő zongoraművész, zenepedagógus 24 éves korában, 1971-ben disszidált Vásárhelyről, mert nem vették fel a Zeneakadémiára. Disszidálási naplójából született meg az Irány Amerika! című könyv, melyet hétfőn este mutattak…
Tovább a cikkre!
A „Hogyan segítik az okoseszközök a mezőgazdaság mindennapjait?” címmel kezdődött ma délelőtt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán a kar, valamint az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága…
Tovább a cikkre!
A Sarokház előtti téren szerződés szerint halad a parképítés, kedden délelőtt a talajt készítették elő a mintegy 2000 növény számára egy egyedülálló technológiával.
Tovább a cikkre!
Hétvégén zajlott a kadet és junior korosztály előválogató versenye a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, melyen szépen szerepelt a Csomorkány SE versenyzője.
Tovább a cikkre!
Hétvégén a Tüske Csarnokban rendezték a TEAM CUP első fordulóját, ahol 43 egyesület 464 versenyzője állt rajtkőre. A Hód Úszó SE olyan különleges indulókkal versenyzett, akik szó szerint a világ másik végéről érkeztek haza a rajthoz -…
Tovább a cikkre!
A vásárhelyi és szegedi tankerületek vezetői és oktatói, valamint a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum vezetői és oktatói számára rendezték meg hétfőn Vásárhelyen a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatásairól szóló…
Tovább a cikkre!
Az alkotó szabadsága Művészek a szovjet fogságban című tanulmánykötetet mutatják be és az egykori Gulág-rabok fotóiból összeállított kiállítás nyílik meg kedd délután 5 órakor az Emlékpontban.
Tovább a cikkre!
Még a múlt héten panaszkodtak olvasóink arról, hogy éjszaka több, a Hódtó utcában álló autó alól kivágta valaki a katalizátorokat. A rendőrségre három bejelentés érkezett erről. Lopás bűntette miatt indítottak eljárást.
Olvasóink még a…
Tovább a cikkre!