Időben szólunk: Két Széchenyi-díjas történész vitafóruma Vásárhelyen
A hazai történészszakma két meghatározó kutatója és előadója, Romsics Ignác és Szakály Sándor közös nyilvános fórumon vitatja meg a doni tragédia politikai és hadtörténeti felelősségének kérdéseit Hódmezővásárhelyen. A témában sok esetben eltérő álláspontot képviselő professzorok majd augusztus 17-én, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előadójában egy asztalhoz ülve folytatnak nyilvános eszmecserét a második világháború magyar történelmének egyik legtöbbet vitatott fejezetéről.
A döntés súlya – Politika és tragédia a Don-kanyarban című történészvita középpontjában a magyar királyi 2. honvéd hadsereg 1942. évi keleti frontra vezénylése, a hadsereg felszereltsége, állapota, majd az 1943. januári szovjet offenzíva és áttörés nyomán bekövetkezett, a magyar hadtörténelemben példátlan veszteség felelősségi kérdése áll. A Don-kanyar tragédiája a magyar történelmi emlékezet egyik legérzékenyebb kérdése. A különlegesnek ígérkező est nemcsak a Szovjetunió elleni magyar katonai szerepvállaláshoz vezető politikai és katonai döntéseket tárgyalja, hanem azt is, hogy a tragédiát követő elhallgatás, a tisztek és honvédek kollektív bűnösnek bélyegzése, majd a kiépülő emlékezetpolitika milyen hatással volt és van a jelen társadalmára.
Romsics Ignác akadémikus, egyetemi tanár és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, egyben a Károli Gáspár Református Egyetem tanára augusztus 17-én, hétfőn 17 órakor foglal helyet a pódiumon a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ második emeletén. A beszélgetést Kolozsi Ádám újságíró, a 444 portál munkatársa vezeti. A nyilvános vita apropóját az adja, hogy a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban augusztus végéig megtekinthető a Földbe vájt világ című fotókiállítás, amely nyolcvan különleges, a közelmúltban előkerült színes fényképen keresztül nyújt bepillantást Wágner Levente mérnök tartalékos hadnagy fényképes doni naplóján keresztül a magyar honvédek és munkaszolgálatosok mindennapjaiba a kivezényléstől az összeomláson át a visszavonulás megpróbáltatásáig.

Hozzászólások lezárva.