A holnapi naptól ismét hőségriadó van, és ez megviseli az embereket, és még jobban azokat, akik úgynevezett hőszigetek közelében élnek. Szerencsére Vásárhelyen leginkább csak a belvárosban (és esetleg a bevásárlóközpontoknál) érezhető ez a…
Tovább a cikkre!
Június 28-án megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata. Szombaton a szintén harmadosztályra készülő Füzesgyarmattal játszott edzőmeccset, ahol 2-0-s vereséget szenvedtek Koncz Zsolt tanítványai.…
Tovább a cikkre!
Csütörtöktől hatályos egy kormányrendelet, amely megtiltaná azt, hogy névtelenül lehessen adományozni egyesületeknek, alapítványoknak. Úgy tűnik, hogy mégis, mert Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese azt írta közösségi…
Tovább a cikkre!
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a hódmezővásárhelyi elkövetőnek az ügyében, akivel szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szexuális…
Tovább a cikkre!
Egy érdekes írást közöl Szegedről a Telex, ahol a Mondolo Egyesület segítségével megoldották a méhlegelők kérdését, egy olyan civil szervezet által, amely zászlajára tűzte a zöld tudatosságot, városon belül is. Fecskefészkeket,…
Tovább a cikkre!
Ha valaki ismeri a Jézus Krisztus szupersztárt, úgy igazából, minden egyes mozzanatát, az Sasvári Sándor. Az 1986-os szegedi bemutatón, a Szabadtéri Játékokon ő élte át a címszerepet. Nem tévedés a szóhasználat, ahogy mindig is…
Tovább a cikkre!
Egy szerdai, de már a tegnapi naptól hatályos kormányrendelet alapján Magyarországon megszűnik a névtelen adományozás lehetőség a civil szervezetek részére.
Tovább a cikkre!