Szombaton délután a Tornyai János Múzeumban nyílt meg a Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 17. és 1943. február 19. között készített színes felvételeiből összeállított tárlat, melyből a látogatók megismerhetik a II. magyar hadsereg 205. munkavezető törzsének és a hozzájuk rendelt mintegy 400 zsidó munkaszolgálatos Don-kanyar hátországában zajló mindennapjait, és a megszállt területeken élő civilek életébe is bepillanthatnak.
A kiállítás Hódmezővásárhelyre kerülése Molnár Róbertnek, a múzeum vezetésének és Bernátsky Ferenc muzeológusnak köszönhető, akik a CEU-ban megtekintették az anyagot, majd úgy döntöttek, hogy befogadják azt. A szervezők célja kezdettől fogva az volt, hogy minél többen megismerhessék ezt a rendkívül ritka fotóhagyatékot.
– A csaknem fél évszázadon át padlásokon lappangó hagyaték véletlenül került elő. A családhoz mintegy tizenkét kartondoboznyi iratanyag érkezett, amelyet válogatás közben majdnem kidobtunk. A feleségem azonban még egyszer átnézte a kiszelektálásra ítélt papírokat, és egy doboz alján megtalálta a nagypapa naplóját. Innen indult az a történet, amely később országos sikert aratott: a könyv hosszú ideig vezette a történelmi tényirodalmi sikerlistát, és a New York Public Library is felvette 2025-ben a nem angol nyelvű kiadványai közé. A napló különlegessége, hogy nem kiadásra készült. Nagyapám a saját traumáinak feldolgozására írta le élményeit, így a feljegyzések őszinte és hiteles képet adnak a doni hadszíntéren átélt eseményekről – mondta Rózsahegyi Barnabás. A kiállítás kurátora hozzátette, hogy a nagyapja, az első és a második világháborút is túlélő Wágner Levente mérnök 1942-ben, 45 évesen kapott behívót, és a Don-kanyarban szolgált.
– A naplója 1942. szeptember 8. és 1943. február 19. között követi végig a történéseket. Bemutatja a kiutazást, a fronton töltött hónapokat, a doni áttörés időszakát és a hazatérést is. Nagyapám gyorsírással rögzítette tapasztalatait, miközben színes fényképeket készített. Ezek eredeti színes felvételek, nem utólag színezett képek. A korszerű Leica fényképezőgépnek és az akkoriban újdonságnak számító Agfacolor filmnek köszönhetően a felvételek még a szélsőséges időjárási körülmények között is kiváló minőségben készülhettek el – tette hozzá Rózsahegyi Barnabás.
A képek és a napló egyaránt azt mutatják, hogy a szerző a legnehezebb körülmények között is az életet kereste és örökítette meg. A könyv egyik legfontosabb üzenete, hogy a legsötétebb időkben is érdemes észrevenni a reményt és a szépséget. A kötet hátlapján is szereplő gondolat szerint: „Könnyen el tudod felejteni a komor napokat, ha észre tudod venni a másik oldalról rád ragyogó napfényt.”
A napló különösen értékes kordokumentum, mert nemcsak a katonák életét mutatja be, hanem a helyi lakosság mindennapjait is. A szerző sokat fényképezte az orosz falvakat, az ott élő embereket, templomokat, szertartásokat és hétköznapi jeleneteket. Tapasztalatai szerint a helyiek gyakran az utolsó falatjukat is megosztották a magyar katonákkal, abban bízva, hogy az ő fiaik is hasonló emberséggel találkoznak majd máshol.
A kiállítás címe, a „Földbe vájt világ” a könyv egyik fejezetére utal. A tárlat olyan, kevéssé ismert világot mutat be, amelyet a munkaszolgálatosok és katonák éltek meg a Don mentén. A fotók bepillantást engednek azokba a földbe vájt tárolókba, fedezékekbe és munkaterületekbe, ahol emberek tízezrei dolgoztak a rendkívüli hidegben.
A könyv közösségi finanszírozással valósult meg: 430 támogató előre megvásárolta a kötetet, így lehetővé téve annak megjelenését.
– A kötet és a kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy segítsen megérteni a Don-kanyar történetének emberi oldalát. A háborús traumák nem politikai oldalakat érintettek, hanem családok százezreit. Ezért fontos, hogy a múlt eseményeiről nyíltan beszéljünk, és tanuljunk belőlük. A napló legfőbb üzenete ma is aktuális: becsüljük meg mindazt, amink van, mert semmi sem magától értetődő, és minden emberi gesztus ajándék – tette hozzá Rózsahegyi Barnabás.
– A kiállításon látható mintegy 80 színes fotó nem a megszokott fekete-fehér háborús világot idézi meg, hanem sokkal emberközelibb és életszerűbb módon mutatja be a Don-kanyar mindennapjait. A felvételek nemcsak dokumentumértékűek, hanem fontos történelmi tanulságokat is hordoznak. Az anyag különleges értékét az adja, hogy egyszerre több nézőpontot jelenít meg: a magyar katonák szolgálatát, a munkaszolgálatosok embertelen sorsát, valamint a megszállt területeken élő szovjet civilek mindennapjait. Ez a sokszínűség teszi igazán fontossá és egyedülállóvá a fotógyűjteményt. A „Földbe vájt világ” nem csupán egy kiállítás címe, hanem egy emlékezeti gesztus is. Arra emlékeztet bennünket, hogy a történelem nem kizárólag események sorozata, hanem emberi sorsok összessége. Külön öröm számunkra, hogy ez a hosszú időn át rejtve maradt hagyaték most a nyilvánosság elé kerülhetett, és hogy Hódmezővásárhely közössége az elsők között találkozhat vele ebben a formában – hangsúlyozta köszöntőjében Angyal Zsolt jegyző, aki családi és személyes emlékeit is felidézte.
Ványai Márton történész beszédében kiemelte, hogy a kiállítás célja, hogy több nézőpontból világítsa meg a második világháború magyar vonatkozású traumáit, egyaránt bemutatva a fronton és a hátországban zajló eseményeket. A fényképek és a kapcsolódó információk segítenek megérteni azoknak a magyar katonáknak a helyzetét, akik 1943 januárjában, mintegy 1500 kilométerre hazájuktól kerültek a szovjet támadás útjába.
– A doni tragédia ma már több mint nyolc évtized távlatából szemlélhető. A túlélők közül már csak nagyon kevesen élhetnek, ezért egyre nagyobb jelentősége van a történelmi emlékezet megőrzésének. A Don-kanyar eseményei a 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fordulópontját jelentik, ugyanakkor a katonai és politikai folyamatok mögött százezrek sorsa, valamint családok millióinak története húzódik meg. A tragédia léptékét jól mutatja, hogy szinte nincs olyan magyar család, amelyet közvetlenül vagy közvetve ne érintettek volna az események. Hódmezővásárhely és a dél-alföldi régió szintén része ennek a közös történelmi emlékezetnek. A szervezők nem a már ismert helyi adatok ismétlésére törekednek, hanem arra, hogy az eseményeket tágabb összefüggéseikben vizsgálják. Céljuk új szempontok bevonásával hozzájárulni a kollektív emlékezet gazdagításához, a történelmi felelősség jobb megértéséhez és a múlt tanulságainak levonásához. Kívánom, hogy az előttünk álló előadások és beszélgetések ne csupán a múltról szóló megemlékezések legyenek, hanem a jelen és a jövő számára is fontos gondolatokat, tanulságokat hordozzanak – mondta.
Tóth Marcell levéltáros megnyitójában hangsúlyozta, hogy a kiállítás 80 eredeti színes fényképen keresztül teszi emberközelivé a Don-kanyar történetét. Célja, hogy személyes sorsokon keresztül mutassa be azt a történelmi tragédiát, amelyet ma már csak a visszaemlékezésekből ismerhetünk, de amely máig hatással van társadalmunkra.
– A tárlat egyik fontos üzenete, hogy a történelem nem csupán hadműveletek és statisztikák sorozata, hanem emberek élete, családok története és személyes tragédiák összessége. A doni események százezrek sorsát befolyásolták, és közvetve vagy közvetlenül szinte minden magyar családot érintettek. A kiállítás egyik inspirációját egy hódmezővásárhelyi katona levelezése adta. A fronton szolgáló férfi ritkán írt saját nehézségeiről; leveleiben inkább családja hogyléte felől érdeklődött, és igyekezett megnyugtatni szeretteit. Sorsa jól példázza, hogy a háborút megjárt emberek közül sokan később sem beszéltek élményeikről. Hallgattak, mert erre kényszerítette őket a kor, vagy mert nem találták a szavakat a történtek elmondására. Ezért különösen értékesek Wágner Levente tartalékos hadnagy naplói és színes fényképei. A képek nemcsak a háború pusztítását mutatják meg, hanem az életet is: katonákat, munkaszolgálatosokat, civileket, templomokat, falvakat és hétköznapi pillanatokat. Olyan embereket láthatunk rajtuk, akiknek sorsát a történelem sodorta egy rendkívüli helyzetbe. A fotók ugyanakkor arra is ösztönöznek, hogy ne csak azt figyeljük, ami látható rajtuk. Érdemes elgondolkodni azon is, mi maradt a képek keretén kívül, milyen történetek nem kerülhettek lencsevégre, és milyen gondolatokat nem írtak le soha azok, akik átélték ezeket az eseményeket – mondta.
Hozzátette: a múlt szereplői nem akkor tűnnek el végleg, amikor meghalnak, hanem amikor megszűnünk emlékezni rájuk. Ezért fontos, hogy ne csupán adatokat őrizzünk meg, hanem a mögöttük rejlő emberi történeteket és tanulságokat is. Bízom benne, hogy ez a kiállítás nem csupán emlékezésre, hanem gondolkodásra is ösztönöz, és segít közelebb kerülni a történelem emberi oldalához.
A tárlatnyitót követően a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban kezdődött meg A Don-kanyar kettős tükre. Egyéni tragédiák és kollektív felelősség címmel rendezett konferencia.
A Földbe vájt világ című fotókiállítás augusztus 30-áig tekinthető meg a Tornyai János Múzeum emeleti és földszinti termeiben.
Néhány fotó a kiállításról:
Hozzászólások lezárva.