Prostitúcióra kényszerített nőket egy házaspár

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik prostituáltakat foglalkoztattak Németországban.

A vádirat szerint a házaspár 2011-2024 között két nehéz élethelyzetű sértett prostitúciós tevékenységét szervezte és irányította. A sértetteknek el kellett számolniuk a keresményükkel, melyből a házaspár több mint 10 millió forintot megtartott. A férfi az egyik sértettet bántalmazta, illetőleg életveszélyesen megfenyegette.

Mindezen túlmenően a férfi és a nő megyebeli kisvárosban található otthonukban egy idős férfit több mint húsz éven keresztül dolgoztatott. A férfinak nehéz fizikai munkát kellett végeznie, miközben a vádlottak méltatlan lakhatási körülményeket biztosítottak számára. A vád szerint az elkövetők ezen időszak alatt a sértett 20 millió forint összegű nyugdíját is elvették.

A főügyészség a férfit és a nőt emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. Vádiratában az ügyészség – amennyiben a házaspár tagjai beismerik bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról – a terheltekkel szemben, egyezően 14 év, fegyházfokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

A terheltek bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog határozni.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!