Nem volt probléma a görögdinnyékkel idén

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Az idény elején még jelentős mennyiségű Görögországból és Olaszországból származó importtermék volt a piacon, később azonban a hazai dinnyék kerültek túlsúlyba. A vizsgált hazai és importból származó görögdinnyékben sem határérték feletti növényvédőszer maradékot, sem az adott kultúrában nem engedélyezett hatóanyagot nem mutattak ki a vizsgálatok.

A leggyakoribb problémát a jelölési hiányosságok jelentették, több esetben hiányzott vagy nem megfelelően szerepelt a származási ország, illetve a minőségi osztály. A nyomonkövethetőség hiánya négy tételnél jelentett súlyos problémát. Ezeknél összesen mintegy 5 ezer kilogramm görögdinnyét kellett megsemmisíteni, mivel eredetük nem volt megfelelően igazolható.

Az ellenőrzések során 34 esetben szabtak ki bírságot, összesen több mint 1,5 millió forint értékben.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!