Pénzszállító autó szorult két tram-train közé Vásárhelyen
Hiába használt sárga villogót, mégsem tudta megelőzni a Hősök tere felől közlekedő tram-traint Orbán barátja pénzszállító autója.
Gyakorlatilag megbukott a vásárhelyi Andrássy úti kirakatsor közlekedési rendje a (egyébként Orbán Viktor barátja, Garancsi István által tulajdonolt) Criterion Készpénzlogisztikai Kft szállítójárműve vezetője előtt, az ugyanis rendszeresen, minden reggel a síneken át közlekedik az OTP Bank és az Erste Bank fiókjai közti utat így lerövidítve. Ha nem a síneken hajtana, akkor bizony neki is meg kellene kerülnie a belvárost – ahogy a többi járművezetőnek – hogy eljusson az egyik helyről a másikra.
Csakhogy akkor van egy kis probléma, ahogy valamelyik nap reggel is volt rá példa, amikor a pénzszállító vezetője, a maga fontossága tudatában, önfeledten besorolt a sínre az épp a Hősök tere felől érkező vasútvillamos mögé. Most azonban az történt, amire bizton nem számított. Nem tudta megelőzni a tram-traint, mert éppen beállt a szemközti megállóba a szemközt, a János tér felől érkező másik tram-train.

A pénzszállító – ellenben a többi, rendszeresen a sínekre tévedő – autóssal sárga jelzőfényt használt, de a KRESZ szerint a sárga villogó nem megkülönböztető, hanem figyelmeztető jelzés. A pénzszállító autó attól, hogy sárga villogót használ, nem kap olyan elsőbbségi vagy közlekedési jogosultságokat, mint például egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó vagy mentő. Önmagában az, hogy pénzszállító és működik rajta a sárga villogó, nem teszi jogszerűvé a villamospálya folyamatos használatát.
Vagy ön mást gondol?

Hozzászólások lezárva.