sajatbanner

Gyurcsány szerint Gyurcsány alatt jobb volt

Gyakran felhangzó költői kérdés, amelyet eddig még nem igazán hallott a magyar nyilvánosság a mondat alanyának szájából, mostanáig.

„Ma húsz éve tettem le a miniszterelnöki esküt, 2004. szeptember 29-én. Az azóta eltelt húsz évben az Önök többsége úgy hallja a nevemet, hogy valójában már nem tudja, talán soha nem is tudta, de nem emlékszik arra, hogy mi is történt akkor, amikor én voltam a kormányfő,” – kezdte vasárnapi videóját Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a következő mintegy hat percben arról beszél, hogy szerinte „Gyurcsány alatt jobb volt”.

„Mi demokratikus módon kormányoztuk a hazát, a mostaniak pedig a demokrácia szűkítésével, meggyalázásával lerombolásával, egy erőszakos, autokratikus önkényre épülő rendszert építenek” – jelentette ki a pártelnök.

A volt kormányfő „egyértelmű, világos” bizonyítékokat is hozott azt igazoldandó, hogy a kormányzása alatt jobb volt az élet, példaként a kivándorló magyarok számát említette. Konkrét számokat is előhozott: „A családról beszélő jelenlegi kormány idején idén jó, ha 80 ezer baba születni fog. Tudják mennyi született a 2000-es évek végén, mikor én kormányoztam? Több mint 90 ezer!”.

Bár tudom, hogy leginkább ezt a nevet, hogy Gyurcsány manapság szitokszóként hallják. Mégis azt kell mondjam, hogy Gyurcsány alatt jobb volt. (…) Kormányfőként nem érdekelt, hogy ki kire szavazott, mert az országért voltam felelős, nem a saját szavazóimért

– jelentette ki magabiztosan Gyurcsány Ferenc.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!