sajatbanner

Orbán Viktor osztrák szövetségesének pártja győzött az ausztriai választásokon

A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek mondta az eredményt.
A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérés szerint, amelyet az ORF közszolgálati televízió megbízásából a Foresight közvélemény-kutató cég végzett el, a Herbert Kickl vezette ellenzéki FPÖ a voksok 29,1 százalékát szerezhette meg.

A második helyen Karl Nehammer kancellár konzervatív Osztrák Néppártja (ÖVP) áll a szavazatok 26,2 százalékával. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a voksok 20,4 százalékát tudhatja magáénak.

Michael Schnedlitz, a bevándorlásellenes szabadságpártiak főtitkára rendkívüli elégedettséggel fogadta a párt történetének szövetségi szintű választásokon elért legjobb eredményét, illetve azt, hogy az FPÖ az első alkalommal végzett első helyen parlamenti választáson.

Az osztrákok történelmet írtak

 – mondta Michael Schnedlitz az ORF-nek nyilatkozva és köszönetet mondott a választópolgároknak, egyben pedig Kickl pártelnöknek, akit az utóbbi évek megújhodásának hajtóerejeként méltatott.

A feltételes mód azért indokolt, mert egyelőre előzetes eredményekről van szó. Ausztriában egyébként nem egyszerre zártak a szavazóhelyek. Az utolsó szavazóhelyiségek 5 órakor zártak Bécsben és Salzburgban, ezt követően hozták nyilvánosságra az első előzetes eredményeket. Hivatalos eredményre 23 óra körül lehet számítani. A szavazási hajlandóság magasabb volt, mint a 2019-es választás alkalmával.

A Szabadságpárt győzelme azért is fontos, mert a párt és vezetője alapítótagja az Orbán Viktor nevével fémjelzett Patrióták Európáért EP-frakciónak, amely jelenleg a harmadik legnagyobb pártcsalád az európai parlamentben.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!