Mentoróvoda lett a Szabadság téri oviból
Bozókiné Szabó Ildikó, a Szabadság téri Óvoda Klímanócskák szakmai vezetője képviselte a magyarországi mentoróvodákat az Országos Környezeti Nevelési Programok idei programelemeinek zárórendezvényén, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium rendezvénytermében, Budapesten.
Az Iskolakertekért Alapítvány szervezte programon a mentoróvodák mutatták be az óvodakerti tevékenységeiket.
A Klímanócskák szakmai vezetője prezentációjában a tapasztalatait és azokat a jó gyakorlatokat mutatta be, amelyekkel a gyermekek természethez való kötődését, környezettudatosságát és tapasztalati tanulását támogatják.
Az Iskolakertekért Alapítvány programjára ötszörös túljelentkezés volt, a Szabadság téri óvoda pedig egyszerre pályázott az alapozó és a mentorprogramba is.
Ebben az évben két óvodai mentorintézményt választottak ki, amelyek mentori feladatokat látnak el, vagyis módszertanilag is alkalmasak arra, hogy tudásmegosztásban vegyenek részt. A két mentoróvoda egyike a Szabadság téri Óvoda lett Magyarországon, amire nagyon büszkék.

– A rendezvényen nagy büszkeségünkre a mi intézményünket választották, így bemutathattuk az itt folyó munkát, a kertben zajló tevékenységeket, valamint azokat a fejlesztési területeket, amelyek az óvodáskorú gyermekeket érintik. Ezekről közösen gondolkodva továbblépési lehetőségeket is kidolgoztunk. A programon nemcsak magáról az óvodakertről tarthattam előadást, hanem bemutathattuk mindazokat a különböző termékeket és eszközöket is, amelyek ehhez a tevékenységhez kapcsolódnak. Így például a kertben megtermett gyümölcsöket, a kerthez kapcsolódó kézműves tevékenységek során készült termékeket, például a levendulás kézműves szappanjainkat, valamint a gyerekekkel közösen készített befőtteket és a szülőkkel együtt készített lekvárokat is. Nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy ezen a programon hat vagy hét mentorintézmény vehetett részt, és intézményenként két-három óvoda mutatkozhatott be. Mi erre a kiállításra is meghívást kaptunk- mondta Bozókiné Szabó Ildikó. Szerinte nagyon hasznos volt szakmai nap, rengeteg tapasztalatot tudtak gyűjteni. Az is nagyon jó lehetőség volt, hogy nemcsak a mentorintézményekkel találkozhattak, hanem az alapozó fázisban lévő intézményekkel is, emellett pedig különböző szakemberek előadásait hallgathatták meg. Kertészmérnökök, valamint olyan pedagógusok is előadtak, akik már évek óta dolgoznak együtt a mentorprogramban különböző oktatási-nevelési intézményekkel, illetve olyan szakemberek is, akik részt vesznek a pedagógusképzésben.
– Ez egy újfajta lehetőség a számunkra, hiszen az elmúlt években a Klímanócskák Program már az ELTÉ-n is bemutatkozott, és részt vettünk az óvodapedagógusok képzésében, illetve érzékenyítésében is. Az óvodakertünk már nagyon régóta létezik, és folyamatosan bővítjük. Az elmúlt évben ezzel a programmal és a különböző pályázatokkal, amelyeken folyamatosan sikeresen vettünk részt, összesen 700 ezer forintot sikerült nyernünk mentorintézményként. Olyan eszközöket és újszerű mérőeszközöket kaptunk, mint az esővízmérő és az esővízgyűjtő, illetve új komposztálót és kispadokat is kaptak a gyerekek. Nagyon sok kerti eszközt és szerszámot is nyertünk, például kis talicskákat, amelyekkel a gyerekek maguk is dolgozhatnak. Ezek gyerekméretű, nagyon jó minőségű eszközök. Nagyon sok olyan vetőmagot is kaptunk, amelyek teljes mértékben gyermekbarátok. Az is nagyon fontos, hogy az óvoda udvarán, illetve az óvodakertben szakszerűen kiválasztott növények legyenek. Olyan vetőmagokat kaptunk, amelyeket a gyerekekkel együtt elvethetünk, megtermelhetünk, és a termést később ők maguk is elfogyaszthatják az óvodában – tette hozzá.
Az elismeréssel együtt Csongrád-Csanádban kiemelt mentorintézménnyé váltak, és megkapták a 700 ezer forintos támogatást is. Emellett az kötelezettségük, hogy öt éven keresztül mentori feladatokat lássanak el.
– Minden évben tartunk egy nagy bemutatót is, melyen bemutatjuk, hogy mi mindennel foglalkozunk az óvodában, és hogy a kertben végzett sokszínű tevékenységeken keresztül milyen sokféle fejlesztési lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek – mondta.


Hozzászólások lezárva.