Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három vásárhelyi étteremben is ebédelt, majd fizetés nélkül távozott egy férfi

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki vásárhelyi éttermeket károsított meg, de boltból is lopott és a villanyórát is kikötötte.

A megalapozott gyanú szerint a férfi idén januárban 5 nap alatt legalább 3 helyre – egy étterembe, egy pizzériába és egy halászcsárdába – ment be ismeretlen társával, majd a fogyasztást követően fizetés nélkül távozott. A gyanúsított ezzel a módszerrel 13, 18 és 20 ezer forint kárt okozott.

Mindezeken túlmenően otthonában a villanyóra plombáját kikötötte és 50 ezer forintot meghaladó értékben vételezett jogtalanul áramot. Ezen túlmenően szintén idén egy vásárhelyi ingatlanba besurranva eltulajdonított egy 100 ezer forint értékű laptopot, illetve egy helyi boltból is megkísérelt a táskájába rejtve élelmiszert lopni.

A járási ügyészség a lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a férfi letartóztatásának elrendelését a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta. A gyanúsított ugyanis többszörösen büntetett előéletű, vele szemben ezen túlmenően is több eljárás van folyamatban.

Az ügyészi indítványnak helyt adva a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte – közölte az ügyészség.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!