Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Na de mennyit költ a Promenád „az újságíróira”?

Hetek óta téma a Promenád24 nevű propagandaoldalon, hogy mennyit fizet Márki-Zay “közpénzből” a város médiacentrumában foglalkoztatott újságíróknak, vagyis nekünk. “125 millió forintból dübörög a választási évben a városházi propagandamédia Hódmezővásárhelyen” – szól hangzatosan. Ne legyenek kétségei a kedves olvasónak, ott is van közpénz dögivel, pl. csak Makó fideszes önkormányzata -amellett, hogy saját városi tévéjét fenntartja -, 2021-ben és 2022-ben is 18-18 millió Ft-ot tolt be a Rádió7 és a P24 kiadó cégébe. Azt is vélelmezzük, hogy a jelentős reklámbevétel egy része valamikor közpénz volt, ami persze mostanra elveszítette közpénz jellegét. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Lázár János hatókörébe tartozó szervezetek is „segítenek”, Mezőhegyes pl. évi 3 millióval.

Legyünk korrektek. Az egy dolog, hogy a Promenad 24 rendszeresen megjelenő, médiacentrumunk újságírókra költött ráfordításait csúsztatásokkal teli cikkekben támadja, jóval túlbecsülve az egyébként hivatalos forrásokból is elérhető adatokat. Persze tudjuk, nem is a valóság leírása a cél, inkább az, hogy minél jobban manipulálják azokat az olvasóikat, akik jellemzően csak az ő oldalukról, és hasonlókról tájékozódnak. Mostani cikkünk célja, hogy olvasóink elé tárjuk a nyilvános források adataival alátámasztható valóságot, a hangulatkeltés szándéka nélkül. 

Nézzük a város médiacentrumának hivatalos számait!

Először is a Vásárhelyi Médiacentrum 2024-re benyújtott üzleti tervét néztük meg, amely a város honlapjáról, a március 28-i rendes közgyűlés anyagaiból bárki le tud tölteni.  

A 2023-as létszámadatok szerint 12,5 fő foglalkoztatott dolgozott a Vásárhelyi Médiacentrumnál.

A személyi jellegű, vagyis bérráfordítás tervezett összege 67 millió forint volt 2023-ban, természetesen ez az összes alkalmazott, vagyis 12,5 fő között oszlott el (ráadásul még le kell vonni belőle a munkáltatói járulékokat is, amit a Médiacentrum is köteles megfizetni, illetve itt számoljuk el a megbízással, vagy egyéb módon foglalkoztatott külsősöket, pl. sportkommentátort), 2024-re pedig 84 millió forint van betervezve bérjellegű ráfordításként – ismételjük, ez az összeg NEM a médiacentrum újságírói, hanem az összes alkalmazott között oszlik el. Ez pedig még mindig elég távol van a propaganda hangszórója által szétkürtölt 125 milliótól. Talán ott lehet a titok, hogy a kedves bértollnokok beleszámolták az “anyagi jellegű” ráfordításokat is, amiben van ugyan tartalomelőállítás (számlás, külsős vállalkozók), ez azonban nem nagy összeg. Így már közelítünk az általuk leírt summához, hiszen az összes költség – kerekítve legalábbis – 122 millió.

Mit üzemeltet ebből a Médiacentrum (vagyis a város, közpénzből)?

Működteti a Vásárhelyi Televíziót, a HódPress online hírportált, valamint a 2023-ban háromhetente megjelenő Vásárhelyi Valóságot. Az ide tartalmakat előállító alkalmazottak, akik egytől egyik főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkeznek, alapbérük az ügyvezető saját bevallása szerint is alig haladta meg a garantált bérminimumot.

Térjünk át a Promenádra! Ők mennyit fizetnek “az újságíróiknak”?

Nyilván ezt pontosan soha nem fogjuk megtudni, hiszen közérdekű adatigényléssel cég esetében nem élhetünk…

Nos, a Promenád24 és Rádió7   – illetve a mögöttük álló cég, a Dél-alföldi Média Centrum esetében egyelőre csak 2022-ig rendelkezünk adatokkal, hiszen a 2023-as üzleti évről majd május végéig kell beszámolni. Ezek az adatok is nyilvánosak, az Opten céginformációs rendszerből letölthetők.

Ebből a következő derül ki:

Tárgyévben, vagyis 2022-ben összesen 21 főt foglalkoztatott (átlagosan) a Dél-alföldi Média Centrum. Erre a létszámra a személyi jellegű, tehát bérráfordítás összege kerekítve 109 millió forint volt.

Amikor 2022-ben a propagandisták cége 110 milliót fizetett bérre, az önkormányzati médiacentrum ennek csupán felét, 54 milliót!

2022-ben, vagyis tehát még a tavalyi, durva infláció előtti időszakról beszélünk! Az anyagjellegű kiadások összege is jóval felülmúlja a város által üzemeltetett Váráshelyi Médiacentrumét, hiszen összesen 107 milliót költöttek erre. (Ebben a kategóriában is lehetnek olyan számlás kifizetések, amelyek tartalom előállítást szolgálták.) A két számot összeadva arra jutunk, az ő számítási módszerüket használva, hogy a Dél-alföldi Média Centrum 216 millió forintot költött „az újságíróira”, miközben ugyanebben az évben a Vásárhelyi Médiacentrum – igaz, kevesebb alkalmazottal – csak 90 milliót költött ugyanerre összesen. Mi több: az éppen említett 2022-es 216 millió még mindig csaknem a duplája annak, amit 2024-re (!) tervezett be a mi médiacentrumunk.

Mire futja ennyi pénzből a Dél-alföldi Média Centrumnak?

A céghez tartozik a 2018-ban Égető Gyulától „zsákmányolt” Rádió7, a Promenád24 online hírportál, illetve a Hír45 elnevezésű, szintén online hírportál, amely Szentes és Csongrád térségét hivatott lefedni, napi két-három cikkel “frissülve”. 

Konklúzió: 

Hódmezővásárhely önkormányzata kifejezetten takarékosan, (köz)pénzszórással aligha megvádolható módon üzemeltet egy városi televíziót, egy online hírportált és három, illetve idéntől kéthetente megjelenő nyomtatott újságot.

Az immár Lázár János egykori évfolyamtársa, Bada János egyedüli tulajdonában lévő cég tehát minimum kétszer annyi – de azóta a különbség nagyobb is lehet – összegből tartja el a saját újságíróit – persze nem csak őket, hanem az egész Dél-alföldi Médiacentrum propagandagépezetét.

Nem közpénzből?  

Persze a válasz már biztosan készen is van: Igen, de nem közpénzből. Ez azonban nem teljesen helytálló. Utánanéztünk annak is, honnan csurran-cseppenhet mégis egy kis közpénz az egyébként valószínűleg irányított reklámbevételekből élő cégnek.

Közérdekű adatigénylésben kértük ki néhány környező település önkormányzatától, szerződésben állnak-e a Dél-alföldi Médiacentrummal. A megkérdezettek közül Makó és Maroslele is szerződött velük:

Makó 2021-ben és 2022-ben havi másfél milliót, 2023-ban havi 670 ezer forintot, 2024-ben havi 800 ezer – vagyis még tavaly is, éves szinten szűk 10 millió forintot – költöttek arra, hogy havi 8 alkalommal szerepeljenek makói témák a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában.

Maroslele 2019 óta évente nem túl jelentős, nagyjából 530 ezer forintos összegben köt szerződést Rádió7-es tartalmakra.

Nemcsak ettől a két önkormányzattól, hanem például a Mezőhegyesi Ménesbirtoktól, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt – től is kap némi hirdetési pénzt a Dél-alföldi Médiacentrum, 2021-ben, 22-ben és 23-ban egyaránt valamivel 3 millió forint feletti összegben rendeltek tőlük reklámot.

Éves beszámolójuk szerint ezeken felül az állami médiaszolgáltató – MTVA – által kiírt támogatást is igénybe vették, amely szintén közpénz.

Nem jövedelmez rosszul a propagandasajtó

Az mindenesetre egy érdekes információ, hogy a 2023-as gazdasági évben a Kft. taggyűlése egyhangúlag elfogadta 60 millió (!) Ft osztalék kifizetését a tulajdonosok – akkor még Bada János és Rákay Phillip – részére. 

A számokhoz nincs több hozzáfűznivalónk, a többit olvasóink józan ítélőképességére bízzuk.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!