Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem jöttek az uniós pénzek, nagy visszaesés volt tavaly a közbeszerzésekben

Tavaly 2869 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ez alig kétharmada az előző évi rekord összegű 4590 milliárd forintnak, az eljárások száma azonban minimálisan emelkedett – mondta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden a tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az MTI szerint arról beszélt, a magyarországi ajánlatkérők 2023-ban 7964 közbeszerzési eljárást folytattak le, amely 70 darabbal haladja meg az előző évit. A közbeszerzési összérték visszaesését az építőipari beruházások csökkenése okozta, ezek értékben több mint 66 százalékkal 910 milliárd forintra estek, az eljárások száma azonban csak minimálian csökkent, 2975 darabról 2918-ra – ismertette az elnök.

A beszerzési tárgyak szerinti megoszlásban, darabszámban az építőipari beruházások adták az összes közbeszerzés 36,7 százalékát. Az eljárások valamivel több mint egyharmada (35,3 százalék) volt árubeszerzés, ugyanakkor az értéket tekintve e kategória aránya az előző évi kétszeresére, az összes megrendelés 41 százalékára nőtt. A közbeszerzési eljárások számának 28,0 százalékát, értékben a negyedét adták a szolgáltatás-megrendelések tavaly – sorolta Kovács László.

Elmondása szerint a mikro-, kis- és közepes vállalkozások továbbra is jól teljesítenek a hazai közbeszerzéseken. A gazdasági nehézségek ellenére 100 eljárásból 80-at (80,3 százalék) a kkv-k nyertek el, értékarányosan részesedésük 58,2 százalékra emelkedett az előző évi 50,1 százalékról.

A közbeszerzéseknél megvalósuló verseny intenzitását mérő mutatók közül a hirdetmény nélküli tárgyalásos (hnt) eljárások száma 2023-ban 251-re nőtt az előző évi 208-ról.

Az uniós eljárásrendű egyajánlatos szerződések az összes eljárás 33,4 százalékát tették ki az előző évi 34,6 százalék után, összegben viszont az arányuk közel 20 százalékponttal, 15,6 százalékról 34,6 százalékra emelkedett. Az utóbbi változást az energiahordozók piacán a beszerzési források szűkülésével magyarázta az elnök.

Kiderült az is, a jogorvoslatok száma tavaly 12 százalékkal, 598-ra emelkedett, a kiszabott bírság összege a 2022-es 734 millió forintról 630 millió forintra csökkent

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!