Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem szívatja tovább a Volánbusz a várost

2024 januárjától a Volán nem működteti tovább járatait Hódmezővásárhelyen. Mintegy 300 millió forintos kárt okoztak eddig azzal, hogy a város határozott tiltakozása ellenére járatták szinte üres buszaikat úgy, hogy a rendőrség is és a bíróság is kimondta: nincs aláírt, érvényben lévő szerződés.

Összeszedtünk minden információt, ami segíti a tisztánlátást Vásárhely buszos ügyeiben.

2018-ban a személyszállítási törvény előírásai szerint kiírt pályázatot a DAKK Zrt. (jogutód Volánbusz Zrt.) nyerte meg. A Volánbusz 2019 januárjáig nem írt alá szerződést. 3-5 havonként, összesen három módosítási kérelmet nyújtottak be a városhoz, melyeket kétszer el is fogadtak. A 3. módosítási kérelmük után kezdeményezett találkozón elhangzott az írásba nem foglalt közszolgáltatási szerződés közös megegyezéssel való megszüntetésének szükségessége. Mivel a Volánbusz Zrt. az Államháztartási törvény azon előírásának, – miszerint kötelezettséget vállalni csak előzetesen és csak írásban lehet, – nem tett eleget, a közszolgálatatás szerződéssel biztosított folytonossága veszélybe került.

Azaz, ha hirtelen gondolnak egyet és nem szolgáltatnak, vásárhelyiek százai nem jutottak volna el munkahelyeikre.

A város a kialakult helyzetre való tekintettel és a hatályos törvények értelmében közvetlenül, pályázati eljárás lefolytatása nélkül, kényszerkijelöléssel is szerződhetett volna, de ennek ellenére a közpénzek hatékony felhasználása és a gazdasági észszerűség elvének érvényesítése érdekében árajánlatkérést folytattak le, hogy a legalacsonyabb áron tudjanak szolgáltatót találni.

Hat céget kértek fel ajánlattételre – többek között a Volánbuszt is, akik jelezték, hogy nem kívánnak ajánlatot tenni. A két ajánlattevő közül a kedvezőbbet a Jovány Busz Kft. tette.

A Jovány Busz Kft. a szolgáltatást 2021. márciusában megkezdte, azonban tevékenységi engedélyének felfüggesztése miatt a közszolgáltatás ellátása veszélybe került. Ekkor a Volánbusz Zrt-t jelölte ki a város személyszállítási szolgáltatás nyújtására három hónapra hatósági határozattal. A Volánbusz nem teljesítette a kijelölésben meghatározottakat.

A Volánbusz és az önkormányzat is jogi úton próbál érvényt szerezni saját igazának.

Perek busz-ügyben:

  1. A kijelölő hatósági határozattal szemben a Volánbusz Zrt. közigazgatási jogvitát kezdeményezett, amelynek elbírálását a Szegedi Törvényszék felfüggesztette egy másik, folyamatban lévő per jogerős befejezéséig.
  2. A Volánbusz Zrt. a 2020-2022. évekre vonatkozó ellentételezési igény megfizetése iránt a Szegedi Törvényszéken előtt pert indított, amelyben jelenleg mintegy 270 millió forint összeg megfizetésére kéri kötelezni a várost. Úgy, hogy a 2021-ben nem teljesítette a kijelölésben meghatározottakat, és a város határozott tiltakozása ellenére tovább szolgáltatott.
  3. A Volánbusz Zrt. ugyancsak a Szegedi Törvényszék előtt a 2017-2018-as évekre vonatkozóan is előterjesztett további ellentételezési igényt mintegy 36 millió forint megfizetése iránt, annak ellenére, hogy zekre az évekre érvényes szerződést kötött a két fél, amelyben a város évi 50 millió forint támogatás folyósítását vállalta, amit meg is fizetett. A szerződés kifejezetten úgy rendelkezik, hogy további támogatást a város nem tud folyósítani, így a többletköltségek megtérítésére a város nem kötelezhető.
  4. A 2020. novemberi ajánlatkérési eljárás szabálytalanságára hivatkozással a VIP Travel Kft. is pert indított a várossal szemben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság előtt, (ők voltak a második, nem nyertes ajánlattevők) amelyet jogerősen a Szegedi Törvényszék bírált el. A jogerős ítélet a keresetben állított jogsértések nagy részét ugyan elutasította, két pontban azonban a cég javára döntött, ebben az ügyben a város felülvizsgálati kérelmet indított a Kúriánál, ennek elbírálásáról nem kaptak még információt.

A városkártyával ingyenes, óránkénti járatokat biztosító Jovány-buszokat elképesztő támadások érték.

  • Korrupcióval vádolták az önkormányzatot akkor, amikor a legolcsóbb ajánlatot választotta ki
  • Visszavonták a cégtől a már megadott hatósági engedélyeket, majd ezt követően a buszokat (alacsonypadlós, légkondicionált buszok) roncsnak nevezték.
  • A megújult járatok elindulása utáni 24 órában két hatósági ellenőrzést is tartottak a buszokon, azóta is folyamatosak a hatósági ellenőrzések
  • Lázár János – miközben a tramtrain nyitott sorompó mellett száguldozott üresen – azt állította, hogy balesetveszélyesek a buszok, holott nem.
  • A propaganda-média újságírói hetekig követték a buszokat, felültek rájuk és végig kamerázták a sofőröket. A lejárató tartalmakat nem csak a média-felületeiken, hanem a troll oldalaikon is közzétették.
  • A Volánbusz az önkormányzat kérése és felhívása ellenére továbbra is működtette járatait, mintegy három évig, annak ellenére, hogy a város nem egyszer jelezte, hogy ezt a szolgáltatást nem fogja kifizetni.

Márciusban lejár a jelenlegi szolgáltató szerződése, a városnak jövő év elején új beszerzést kell indítania.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!