Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Megelevenedik a Vásárhelyi Hírös Vásár – hétvégén a gasztronómiáé és a népszokásoké lesz a főszerep

Szeptember 10-11-12-én benépesül a Dr. Rapcsák András sétáló utca Hódmezővásárhelyen. Három napos kavalkád vár a helybeliekre a Vásárhelyi Hírös Vásáron, melynek keretén belül rendezik meg a III. Butellás pálinkamustrát, a IX. Ízök fesztiválja főzőversenyt, és lesznek népi kiállítók, kézműves standok, és délelőttönként gyerekkoncertek várják az aprónépet.

A három nap alatt délutánonként divatbemutató, és a felnőttek számára alkalmas zenés kikapcsolódás is várja a vásárhelyieket. A zenés programok főleg népzenei koncertek lesznek, ugyanis a programon a hagyományőrzést tűzték ki fő célul.

„Már pénteken bemutatjuk az Új Vásárhelyi ízök – a mi szakácskönyvünk című kötetet, és a vásári forgatagban lehet majd találkozni Vitéz László bábjátékával, és Kádár Ferkó fotószínházában is lehet majd fotózkodni, illetve a Mesekert interaktív játszóházban pedig kikapcsolódhatnak a fiatalok”

-mondta el a Hódpressnek Varga Anikó, a Bessenyei Művelődési Központ intézményvezetője.

A már hagyománnyá vált főzőversenyt szombaton rendezik, már reggel 7- től fakanalat lehet ragadni azoknak, akik jelentkeznek. Péntekig várják még a főzni akaró csapatokat, persze a zsűri bírálja is majd az elkészült főztöket. Az interneten, az intézmény közösségi oldalain is lehet jelentkezni, de akár személyesen is le lehet adni péntekig az indulást. A pálinkamustrára is ez vonatkozik, a finom nedűkkel azonban csütörtökig lehet jelentkezni.

A három nap alatt fellép majd a Vásárhelyi Népzenetanoda, ott lesz a Kankalin Néptáncegyüttes, majd fellép a Rozsdamaró is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!