Vízilabda: óriási fordítással nyert a HVSC

Az ellenfél a YBL WPC együttese volt az OBI/B-ben. Kellett is a győzelem, mert megszerezte első, rendes játékidős győzelmét a sereghajtó Neptun VSC együttese is. De a vásárhelyiek is egyre kiegyensúlyozottabb formában vannak, hiszen egymás után másodszor hagyhatták el győztesen a medencét Barna Tamás tanítványai.

Jobban kezdett hazai medencében a HVSC, és 4-2-re is vezettek, igaz, a félidőre egyenlített a fővárosi Ybl, majd a 3. negyedben a vezetést is átvették, ekkor lett 6-4-es vásárhelyi vezetésről 6-7. Sőt, a harmadik negyed végéhez közeledve már 9-7-re is vezettek a vendégek.

Ezen a ponton talán mindenki azt hitte, hogy a fővárosiak megnyerik a mérkőzést, azonban a hazai játékosok máshogy gondolták, és Bárándi Zoltán, Molnár Barnabás, valamint Palotás Gergely góljaival sikeresen fordították meg a mérkőzést, és végül nyerték is azt meg. 12 másodperccel a vége előtt a vendégek még kaptak egy emberelőnyt, ám nem tudtak azzal élni.

A HVSC újabb győzelmével megerősítette a bentmaradásért folytatott harcban a helyét, amire azért is szükség volt mert szombat délután a sereghajtó Neptun VSC megszerezte az idényben az első, rendes játékidős győzelmét a szombathelyi AVUS ellen.

HVSC – YBL WPC 10-9 (4-3, 2-3, 2-3, 2-0)
A HVSC gólszerzői: Palotás Gergely 4, Bárándi Zoltán 2, Molnár Barnabás, Mekkel Máté, Nagy Benedek, Tóth Márk Tibor 1-1

A bajnokság 3 fordulóval a vége előtt a következőképpen áll:

A vásárhelyiek a következő fordulóban május 10-én 11 órától a Fehérvár VSE csapatát fogadja.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!