Visszaállítják a kötelező orvosi kamarai tagságot – Berényi Károly üdvözölte a döntést
Az országgyűlés 135 igen és 50 nem szavazattal fogadta el a törvénymódosítást, amely visszaállítja az orvosi kamarai kötelező tagságot. Berényi Károly alpolgármester és vásárhelyi háziorvos szerint az intézkedés az egészségügy szakmai önállóságát erősítheti.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely ismét kötelezővé teszi a kamarai tagságot az orvosok, fogorvosok és egészségügyi szakdolgozók számára. A javaslatot 135 igen és 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el.
A döntést Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter már leendő miniszterként kilátásba helyezte. A kormány szerint a kötelező tagság visszaállításának célja az egységes, szakmai alapú és független etikai önszabályozás, valamint a betegbiztonság erősítése. A Magyar Orvosi Kamara a jövőben nagyobb szerepet kaphat a jogalkotásban, az egészségpolitikai döntések előkészítésében, a szakmai szabályozásban, az oktatásban és a továbbképzésben is.
A kötelező kamarai tagságot a Fidesz-kormány 2023-ban szüntette meg. A döntés után az orvosoknak lehetőségük volt önkéntesen a MOK tagjainak maradniuk. Berényi Károly vásárhelyi háziorvos közlése szerint mintegy 34 ezer orvos, fogorvos és klinikai szakember élt ezzel a lehetőséggel, ami az aktívan praktizáló, működési engedéllyel rendelkező orvosok mintegy 80 százalékát jelentette.
Berényi saját elmondása szerint maga is a maradás mellett döntött, és jelenleg a MOK Csongrád-Csanád vármegyei területi szervezetének munkájában vesz részt a Területi Szervezeti Tanács küldötteként.
A háziorvos üdvözölte a parlament döntését. Szerinte a korábbi kormány azért szüntette meg a kötelező tagságot, mert a MOK vezetése egyre élesebben bírálta az egészségügyet érintő kormányzati intézkedéseket. Úgy fogalmazott, a mostani döntéssel ismét lehetőség nyílik arra, hogy az orvosi kamara erősebb szakmai érdekképviseleti szerepet töltsön be. Azzal kapcsolatban is örömét fejezte ki, hogy rövidesen eltörlik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) részére kötelezően fizetendő, évi 5000 forintos kamarai hozzájárulást, amely fizetési kötelezettség ellen ő régóta protestált.
Berényi Károly szerint a kötelező kamarai tagság visszaállítása mellett az is fontos változás, hogy az új kormány önálló egészségügyi minisztériumot hozott létre. Úgy véli, ezek a lépések érdemi változásokat hozhatnak a magyar egészségügy működésében.


Hozzászólások lezárva.