Tűz az ATEV-nél, de búzatároló és melléképület is lángolt a hétvégén Vásárhelyen
Szombaton és vasárnap is akadt dolguk a vásárhelyi tűzoltóknak, akik az ATEV-nél szombaton keletkezett tüzet még vasárnap is oltották. Egy búzatárolóban és egy Szent István utcai melléképületben is tűz pusztított.
Kigyulladt a vásárhelyi fehérje-feldolgozó telepen az ott tárolt hulladék. A tűz oltásán szombaton délután fél hattól vasárnap délig dolgoztak a tűzoltók, egész éjszaka, megállás nélkül.
Ötszáz négyzetméteren lángolt a száraz fű szombaton délelőtt Szegednél, az 55-ös út mellett. A szegedi hivatásos egységek oltották el a lángokat két vízsugárral.
Két autó ütközött szombaton délután Szegeden, az Algyői úton. A szegedi tűzoltók áramtalanították a járműveket. A mentők három embert szállítottak kórházba.
A búzatarló lángolt szombaton Hódmezővásárhely külterületén. Két hódmezővásárhelyi hivatásos egység oltotta el a lángokat.
Egy hektáron lángolt a kiszáradt aljnövényzet vasárnap délután Deszknél, a Maros-töltésnél. A szegedi hivatásos tűzoltók három egysége rövid idő alatt eloltotta a lángokat.
Egy melléképület égett vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a Szent István utcában. Három vízsugárral oltották el a lángokat a település hivatásos tűzoltói, személyi sérülés nem történt – közölte a Katasztrófavédelem.

Hozzászólások lezárva.