Megválasztották a DK új elnökét
Varju László történelmet írt, a párt 2011-es megalakulása óta ő az első pártelnök, aki nem Gyurcsány házastársa, vagy maga Gyurcsány Ferenc.
Online szavazás keretében, végül kihívó nélkül választották meg Varju Lászlót a DK elnöki posztjára, tudta meg a HVG. Varju László eddig a párt alelnöke, illetve április 12-ig a Budapest 11. számú OEVK országgyűlési képviselője volt.
Dobrev Klára és a párt teljes vezetése az április 12-i megsemmisítő bukás hatására – 1,1 százalékot tudott összeszedni – már a választások éjszakáján lemondott.
Az online szavazást június 3-7. között tartották, ezen hagyományosan csak elnökjelöltre lehet szavazni. Az nem derült ki, hogy Varju Lászlót milyen arányban támogatták, rajta kívül Bakk István és Nógrádi Róbert József is indult volna, de végül visszaléptek, így a szavazás egyhangú volt.
A párt további vezetőit a szombati kongresszuson fogják megválasztani, a mandátumuk 2027 februárjáig, a rendes tisztújításig tart.

Hozzászólások lezárva.