Rendkívüli közgyűlésen módosítják szerdán a költségvetést
Több mint 200 millió forinttal emelkedhet Hódmezővásárhely idei költségvetésének főösszege a szerdai közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint. A módosításban állami támogatások átvezetése, útfelújítások finanszírozása, a tavalyi viharkárok elszámolása és a Polgármesteri Hivatal létszámának csökkentése is szerepel.
Rendkívüli közgyűlés tárgyalja Hódmezővásárhely 2026-os költségvetésének módosítását szerdán. Az előterjesztés szerint a város költségvetési főösszege a jelenlegi 23,28 milliárd forintról 23,5 milliárd forintra emelkedne.
A módosítást elsősorban az év közben érkezett állami támogatások, a korábbi közgyűlési döntések, valamint különböző átcsoportosítások indokolják. A város többek között vis maior támogatást kapott a 2025-ös viharkárok helyreállítására, de befizetési kötelezettsége is keletkezett például az iparűzésiadó-többlet miatt.
Közben bővíteni tervezik az útfelújítási keretet is, több utca és egy kerékpárút felújítására is jutna forrás, emellett a kátyúzásra szánt összeget is növelnék.
Az előterjesztésben szerepel a stadionban keletkezett viharkárok rendezésére is, valamint arra, hogy a Polgármesteri Hivatal engedélyezett létszámát két fővel csökkentenék.
A költségvetés módosításáról a közgyűlés szerdai ülésén dönt.

Hozzászólások lezárva.