Méltó megemlékezés a Cseresnyésben a Nemzeti Összetartozás Napján

A Cseresnyés Kollégium közössége ünnepi megemlékezés keretében tisztelgett a Nemzeti Összetartozás Napja előtt. A rendezvény célja az volt, hogy felidézze a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum következményeit, valamint erősítse a nemzeti összetartozás érzését a fiatalok körében.

A műsor ünnepélyes köszöntővel kezdődött, amely hangsúlyozta, hogy ezen a napon nemcsak a múlt eseményeire emlékezünk, hanem a világ különböző részein élő magyar közösségek összetartozását is kifejezzük. Ezt követően a diákok történelmi visszatekintésen keresztül idézték fel az első világháború utolsó időszakát, az azt követő forradalmakat, valamint a trianoni békediktátum aláírásának körülményeit.

A megemlékezés során elhangzott, hogy a békediktátum következtében Magyarország elveszítette területének jelentős részét, és több millió magyar került az országhatárokon kívülre. A műsor kiemelte, hogy a Nemzeti Összetartozás Napját az Országgyűlés 2010-ben azért hozta létre, hogy kifejezze: a magyarság a történelmi nehézségek ellenére is egy nemzetet alkot.
A rendezvény megható pillanata volt Juhász Gyula: Trianon című versének elszavalása, amely a történelmi veszteség emlékét és a nemzeti emlékezet fontosságát idézte fel. A verset a közönség csendben hallgatta végig.
A műsor záró részében Bibó István gondolatai hangzottak el a trianoni döntés igazságtalanságáról, majd a szereplők arra hívták fel a figyelmet, hogy a történelmi sebek ellenére a magyar közösségek összetartozása ma is élő valóság. A megemlékezés végén Radnóti Miklós: Nem tudhatom című költeménye hangzott el, amelyet a résztvevők közös éneke követett. A Nélküled című dal méltó lezárása volt az ünnepségnek, erősítve a közösséghez tartozás és a nemzeti összefogás érzését.
A rendezvény méltó módon emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja nem csupán a múlt fájdalmainak felidézéséről szól, hanem arról is, hogy a magyar tagjai a határokon átívelve is összetartoznak. – számolt be a megemlékezésről a Cseresnyés Kollégium Médiasszaköre.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!