Kora reggel kezdődött az ifjúsági önkormányzat sportnapja
Ma, a Magyar Diáksport Napján középiskolások számára rendezett sportnapot a vásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat a Balogh Imsi Sportcsarnokban, négy középiskola részvételével. A program célja az volt, hogy a város középiskoláinak diákjai közösen sportolhassanak, ezúttal futballban mérve össze tudásukat.
A szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani, amely megkönnyíti az iskolák dolgát is, hiszen így nem kellett külön saját programot szervezniük, hanem a diákok egy közös rendezvényen vehettek részt.
– Azt gondolom, a sportnak van egy olyan energiája, hogy teljesen mindegy, mennyire ügyes benne az ember, ha közösen csináljuk, akkor valahogy mindig jól sül ki belőle. A közös izzadás, a közös munka valahogy mindig meghozza a gyümölcsét – mondta Kovács Anna Karola, ifjúsági alpolgármester.
A sportnapon hét csapat vett részt négy középiskolából: a Németh László Gimnáziumból, az Eötvös József Technikumból, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból és a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolából. A 9–10. évfolyamosok kategóriájában három iskola csapata mérkőzött meg egymással, míg a 11–12., illetve a technikumi képzés miatt 13. évfolyamosokat is magában foglaló korosztályban négy csapat nevezett. A csapatok a saját kategóriájukban körmérkőzéses rendszerben játszottak, vagyis mindenki mindenkivel összemérte tudását.
A mérkőzéseket teljes pályán rendezték, kétszer tízperces játékidővel. A 9–10. évfolyamosok mérkőzései fél tízig tartottak, a felsőbb évfolyamok meccseivel pedig várhatóan délig végeznek. A rövid mérkőzések között a játékosoknak lehetőségük volt pihenni és felkészülni a következő találkozóra.
A szervezők nemcsak fiúcsapatokat vártak, így a lányok előtt is nyitva állt a lehetőség, hogy részt vegyenek a futballtornán.
– Nagyon fontos számomra a sport és az egészséges életmód, ezért vállaltam el ezt a felkérést. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai fiatalok mozogjanak és aktívak maradjanak, főleg ebben a változó világban, ahol nagyon sok időt töltenek a képernyő előtt, számítógépet és telefont használnak, és sokan már mindenhova rollerrel járnak. Ezzel példát is tudnak mutatni arra, hogy mozognak, együtt vannak, és egy jó közösségben vannak. Ez a csapatépítés szempontjából is fontos lehet, akár az iskolák között is. Nem mindenki lesz élsportoló, és éppen ezért fontosak ezek a közösségi mozgások. Fontos, hogy átéljék a mozgás örömét, és ezáltal hosszú távon is rendszeresen sportoljanak – hangsúlyozta Kecskés Fanni települési képviselő, a rendezvény fő támogatója.
Bende Szabolcs, a Gregus csapata tagja azt mondta, hogy jó ötletnek tartja a diákönkormányzat kezdeményezését.
– Azért jöttünk el erre az összecsapásra, mert eleve úgy voltunk vele, hogy egy ilyen csapat egy kicsit összekovácsol minket. Úgy gondoltuk, hogy most lejövünk, játszunk egy jót, és jól érezzük magunkat, legalább addig sem kell iskolában lenni. A tanárunk is velünk jött, akit nagyon szeretünk, és vele is egy kicsit szorosabb lesz a kapcsolatunk – mondta. Hozzátette, hogy nem volt nehéz csapattagokat toborozni.
– Két korosztályban is sikerült két nagyon jó csapatot toboroznunk. Nyilván ez relatív, hogy mihez képest, de szerintem rendben vagyunk. Vannak olyanok is közöttünk, akik igazoltan játszanak, én például pont nem. Én csak hétvégi focikra szoktam járni. Nem feltétlenül azért jöttünk, hogy nyerjünk, hanem egyszerűen azért, hogy játsszunk egy jót, együtt legyünk, és jól érezzük magunkat – tette hozzá.
Mindkét kategória első helyezettje kupát kapott. A szervezők azt szeretnék, hogy a trófeák a későbbiekben vándorkupaként működjenek, és a sportnapnak folytatása is legyen. A résztvevők a regisztrációnál egy-egy apró ajándékot is kaptak, emellett további nyereményeket ajánlott fel a Pepperoni Pizzéria, a Krikó GM, a Strandfürdő és a Városi Ifjúsági Klub.


Hozzászólások lezárva.