Csütörtökön ismét lesz Százszorszép

A hátrányos helyzetben élő nők támogatása továbbra is kiemelt célja a Százszorszép programnak, amit a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület hívott életre. A program minden hónapban igyekszik valós segítséget nyújtani azoknak a hölgyeknek, akik nehezebb életkörülmények között élnek.

Nemcsak higiéniai termékekkel, de beszélgetéssel, felvilágosító előadásokkal is segíti az immár hároméves Százszorszép program a hátrányos helyzetben élő lányokat, asszonyokat. A program havi rendszerességgel 30-40 nőnek segít higiéniai csomaggal nő méltóságuk megőrzésében. A kiosztott csomagokba minden alkalommal kerül egészségügyi betét, tusfürdő, sampon, testápoló, hajbalzsam, deó, fogkefe és fogkrém.

A mostani, csütörtöki találkozón – amely a Csúcsi Olvasókörben lesz 17 órától – a résztvevők a csomagok mellett a Szent Ferenc programról is felvilágosítást kapnak, illetve a helyszínen segítséget is a programba való jelentkezéshez.

A Százszorszép, ahogy eddig, továbbra is magánadományokból működik. Aki tudja támogatni a projektet, ide utalhat:

Tiszta Vásárhelyért Egyesület

10700158-71188667-51100005

Megjegyzés: higiénia

lakossagiforum4414

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!