Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa a Tisza Párt titkos megfigyeléséről szóló cikkük után kereste meg az Átlátszót, hogy beszámoljon arról, hogyan működött belülről az a kormányközeli propagandagépezet.
Elmondása szerint amikor a Riposthoz került, még senki nem mondta ki, hogy politikai propagandaeszköznek szerződnek. Hamar kiderült, hogy nem klasszikus közéleti újságírásról van szó, hanem célzott ügyekről, kijelölt szereplőkről és politikailag hasznosítható történetekről.
Forgács Ágnes az Átlátszónak azt mondta: a propagandaműködés egyik alapvető különbsége az újságíráshoz képest az volt, hogy nem az igazság kiderítése, a tények ellenőrzése és az érintetti reakció beszerzése volt a cél, hanem a politikailag hasznos narratíva gyors és látványos előállítása. A megszólaltatás gyakran azért maradt el, mert eleve úgy kezelték az érintettet, mint aki „úgysem mondaná el az igazat”. Így az egyik legfontosabb újságírói kontrollpontot egyszerűen kiiktatták.
Forgács szerint kezdett kialakulni az a belső nyelv a szerkesztőségben, hogy bizonyos ügyeket „föntről kérnek”. Vagyis nem mindig tudták pontosan, ki adta az utasítást vagy honnan érkezett az anyag, de azt érzékelték, hogy nem önálló szerkesztőségi döntésekről van szó. Forgács 2016-ban emiatt felmondott a Ripostnál, és egy gyárban kezdett dolgozni. Később azonban visszacsábították a nyomtatott Ripost indulásával.
Szerinte 2015-ig újságíró volt, 2015 után viszont propagandista. Azt is saját hibájának tartja, hogy újságíróként nem ismerte fel időben, milyen rendszerben dolgozik.
2019-ben Forgács harmadszor is visszakerült a Riposthoz, ekkor már a KESMA/Mediaworks volt a bulvárlap kiadója. 2021-ben közölték vele és az állandó fotósával, hogy indul a kampány, és speciális feladatot kapnak. Forgács azt mondta, a „politikai akciócsoportban” a feladatok nem szerkesztőségi ötletekből születtek, aktákat kaptak. Keddenként a főszerkesztő fel is ment a várba, a „Karmelitába”, ahonnan azután friss információkkal és megrendelésekkel tért vissza az akciócsoporthoz.
Később feladatul kapták Jakab Péter lejáratását. Kaptak is egy videót készen és úgy vélték, a felvétel sokkal profibbnak tűnik, mint amit amatőrök készíthetnének. A titkosszolgálatra, valamiféle titkosszolgálati háttérre gyanakodtak. Forgács szerint a propagandamédia egyik funkciója az lehetett, hogy ismeretlen eredetű, titkosszolgálati jellegű információkat sajtótermékként „legalizáljon”.
2024-ben Magyar Péter színre lépése hozta el Forgács számára a végső törést. Nem Magyar Péter letámadása miatt, hanem azért, mert ekkor már azt látta, hogy nem egy elszigetelt politikust próbálnak lejáratni, hanem egy olyan mozgalmat, amely mögött tömegek állnak. Úgy érezte, a Fidesz és a propagandamédia már nem látja az embereket, csak a célpontokat, a támadási felületeket és a kommunikációs kockázatokat.
Forgács szerint a legsúlyosabb elem az volt, hogy a propagandamédia sajtóként tudta hitelesíteni az ismeretlen eredetű információkat. Ha valahonnan érkezett egy „titkosszolgálatinak tűnő” akta, cím, fotó vagy felvétel, akkor azt a politikai akciócsoport helyszíni munkával, saját fotóval, kérdéssel, cikkel tette közölhetővé. Így a forrás eredete eltűnt, a politikai támadás pedig újságcikként jelent meg, és sajtóértesülésként szórhatta szét a kormánypárti médiarendszer.
Hozzászólások lezárva.