Egymilliárdból bővítik Szőnyi iskola főépületét
A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Deák Ferenc utcai főépülete úgynevezett zöld udvarán lévő épületeket jelenleg is bontják. Ezen épül majd ugyanis az iskola vadonatúj szárnya. A pénzt még tavaly decemberben egy kormányhatározat biztosította.
A napokban megkezdődtek a bontási munkálatok a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Deák Ferenc utcai főépülete melletti, úgynevezett zöld udvaron. Az ott álló épületeket és a telket megvásárolta az iskolafenntartó Ótemplomi Református Gyülekezet, hogy ott felépíthesse az iskola új szárnyát.
A munkálatokat még az Orbán-kormány támogatta egymilliárd forinttal tavaly decemberben.
– Tizenéves folyamat eredménye, mire idáig eljutott az iskola és a fenntartó – mondta Králik Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség üzemeltetési vezetője. – Ez az összeg nem tartalmazza a tornaterem költségeit, csak az első ütemet, azaz az iskola bővítésének költségeit foglalja magában. Az épület felszereléséhez szükséges közel 200 milliós költséget az egyházközség állja majd – tette hozzá.
Az iskola új, pincével és emelettel ellátott szárnyát a tervek szerint összekötik a jelenlegi régi iskolaépülettel, és ide költöznek majd át a jelenleg a Petőfi utca 6. szám alatt, a várostól bérelt termekben működő osztályok. Az alsó tagozatos gyerekek továbbra is a könyvtárral szemközti, Andrássy út 33. szám alatti, az egyház tulajdonában álló úgynevezett Pávás házban maradnak.
Ha minden jól megy, a gyerekek már a Szőnyi új épületszárnyában kezdhetik meg a 2027/2028-as tanévet.

Hozzászólások lezárva.