Szörnyű állapotban lévő bírósági épületekről posztolt a Magyar Bírói Egyesület – a Szegedi Törvényszék felújítását is több mint 10 éve ígérték az előző kormányok
A Kúria épületével kapcsolatban észlelhető, hihetetlen mértékű, hatalmas luxust kívánta a Magyar Bírói Egyesület szembe állítani azzal a képsorral, amelynek azt a címet adták, hogy: ,,KÉPEK A MAGYAR BÍRÓSÁGOKRÓL 2026!”. Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy a Szegedi Törvényszék, szintén nagyon omladozó épületének felújítását is már több mint egy évtizede ígérték a Fidesz-kormányok. A megvalósításról mégsem nekik kell majd gondoskodniuk.
Beázások, omladozó vakolat, leesett csempék, sőt, beszakadt padlók jellemzik manapság a magyar bíróságokat, a Magyar Bírói Egyesület által megosztott fotókon.

Ezzel kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy a Szegedi Törvényszék épületének (amely szintén erősen omladozó állapotban van) felújítása is lassan egy évtizede húzódik. Jómagam már más sajtóorgánumokban 2016-ban is tudósítottam arról, hogy hamarosan el fogják kezdeni a felújítást. Ezek a kormányzati ígéretek azonban csak ígéretek maradtak. Ezt nyilvánvalóan hátráltatta a covid is. Bár azt ezekből a tíz évvel ezelőtti interjúkból is tudom, hogy az akkori elnök, Tárkány-Szűcs Babett is nagyon szerette volna, ha ez a projekt megvalósul.
Azonban ez nem történt meg, csupán kisebb, inkább tűzoltó jellegű helyreállítások, valamint energetikai korszerűsítések voltak jellemzőek. Egy évvel ezelőtt is azt írtuk, hogy a kormányzat kommunikációja szerint a covid miatt húzódik hosszú ideje az épület felújítása. Akkor Vida-Sós Tünde elnök azt nyilatkozta, hogy a korábbi terveket felül kell vizsgálni, korszerűsíteni kell azokat.
Mostani tájékoztatójuk szerint a projekthez kapcsolódóan 2025. évben valóban az elsődleges cél az ideiglenes elhelyezés előkészítése és az építési engedély korszerűségi felülvizsgálatának elindítása volt. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a felújítás mintegy 5 milliárd forintba kerül, mostanra ez a szám inkább a 15 milliárd forintot tehet ki.
Nem mondjuk azt, hogy a pénz nem fontos, mert az, de a Szegedi Törvényszék épületére valóban ráfér a felújítás, és ez még attól nyilván nem luxus.
A múlt héten tartott, idei megyei összbírói értekezleten az is elhangzott, hogy több bírósági épületben történtek helyreállítási munkák és felújítások, ezek között kiemelten említhető a viharkárokhoz kapcsolódóan a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság tetőszerkezetének cseréjére.
Fotók Magyar Bírói Egyesület Facebook oldala

Hozzászólások lezárva.