Bírálta a luxizó Fidesz-milliárdosokat az Orbán-kormány legkevésbé ismert minisztere

Szerinte a Fidesz politikai univerzuma sokat veszített a hitelességéből, és a választók számára egyre kevésbé volt kapcsolódása a saját életükhöz. A választás végül két narratíva ütközése volt, a Tisza a változás ígéretével kampányolt, míg a Fidesz a veszélyekre figyelmeztetett, a választók pedig „egyértelműen az elsőt fogadták el hitelesebbnek”.

Bóka János szerint a Fidesz „valamit alapvetően nem értett meg az ország állapotából”, ezért nem érzékelte azt az egymilliós választói közösséget, amely végül a Tiszára szavazott. A volt uniós ügyekért felelős miniszter az Indexnek azt mondta: személyesen is meglepte a vereség mértéke, és szerinte az első feladat most az, hogy „helyreállítsuk a valóságérzékelésünket”. Szerinte a Fidesz a saját táborát nagyjából látta, de nem értette meg időben, miért a Tiszát választják sokan, köztük vidéki szavazók is.

A volt miniszter úgy látja, hogy a Tisza sikeresen „ráégette” a Fideszre a rendszerszintű korrupció képét, ennek a folyamatnak „még csak az elején vagyunk”, és a Tisza számára az elkövetkező időszak egyik legfontosabb politikai terméke éppen ez lesz.

Szerinte ez „alkalmas arra, hogy a kormányzás első időszakának várható nehézségeiről elvigye a fókuszt” az új kormány. Úgy véli, a Fidesz politikai közösségének „szembe kell néznie” a korrupciós vádakkal, „aki bármilyen jogellenes tevékenységben érintett volt, annak ezért nemcsak jogi, hanem politikai felelősséget is kell viselnie”.

A Fideszhez kötött luxizásról és annak politikai következményeiről Bóka János azt mondta, nagy vagyon önmagában nem probléma, de annak megszerzése, használata és nyilvános megjelenítése már politikai kérdéssé válik, ha valaki egy politikai közösséghez kötődik.

Annak, akinek jelentős vagyona van, az elsődleges kötelessége az, hogy ezt a vagyont jogszerűen szerezze meg, és a jogi kötelezettségeinek maradéktalanul tegyen eleget, akár a transzparencia, akár a közteherviselés szempontjából

– fogalmazott. Hozzátette, ha ezzel kapcsolatban probléma van, és ez bizonyítható, akkor annak természetesen jogi következményei kell hogy legyenek. Szerinte azonban a kérdés nem áll meg a jogi felelősségnél, „aki jelentős vagyonnal rendelkezik, akár tehetségből, akár szerencséből, akár mindkettőből, attól szerintem joggal várható el, hogy a társadalmi felelősségvállalása is meghaladja az átlagot”.

Úgy véli, a közéletben szerepet vállaló, nagy vagyonnal rendelkező emberektől „elvárható egyfajta visszafogottság és mértékletesség abban is, hogyan bánik a vagyonával a nyilvánosság előtt”. Úgy fogalmazott, amikor valaki egy politikai közösséget is megjelenít, „onnantól már nem kizárólag magánemberként létezik”, mert „amit mond, amit tesz, ahogy él, az visszahat arra a politikai közösségre is, amelyet képvisel vagy támogat”, szerintem ezt sokan nem értették meg időben. A probléma egy ponton túl már nem arról szól, „hogy valaki milyen autóval jár vagy milyen életet él”, hanem arról, hogy az emberek ezt összekapcsolják az adott politikai közösséggel. Szerinte egy politikai közösségnek képesnek kell lennie arra is, hogy bizonyos normákat kikényszerítsen a saját szereplőivel szemben, mert „minden ilyen magatartás végső soron a közösség egészét erősíti vagy gyengíti”.