Békés megye főispánja: A szabadkígyósi kastély a miénk!

Takács Árpád, Békés megye főispánja vasárnap a szabadkígyósi kastély előtt felvett rövid kampányvideóval jelentkezett be. A kisfilmben, amelyben nagyjából száz civil áll mögötte, kijelenti: a Wenckheim-kastély a békésieké, a szabadkígyósiaké, az nem kerülhet egy másik megye egyik városához. A videóban egyértelműen Vásárhely polgármesterének üzente: vendégként szívesen látják, de csak akként. A felvételre hétfőn reggel reagált Márki-Zay Péter, elmondta: nem neki, Lázár Jánosnak kellett volna címezni az üzenetet.

Ez itt nem egy vagyontárgy – ez Szabadkígyós, kétszáz éve a békési emberek lakóhelye” – ezzel a felütéssel posztolt érzelmes videót Takács Árpád, Békés vármegye főispánja, Békés 1-es választókerületének fideszes elnöke Facebook-oldalán vasárnap reggel. A folytatásban elmondja, a kastély, és a föld, ami körülveszi, a békési embereké. A mögötte fokozatosan felsorakozó emberek Békéscsabáról, Szabadkígyósról, Újkígyósról, Csabaszabadiból, Gerendásról és Csorvásról érkeztek, de a Wenckheimek is itt vannak – tudjuk meg Takács Árpádtól, miközben a kamera a mellette és mögötte álló nagyjából száz embert láttatja. Ők pedig mind nemet mondanak arra, hogy egy másik megye másik településé legyen a kastély.

Nem akarjuk azt, hogy egy másik vármegye településnek vezetése politikai haszonszerzés végett betolakodjon az ügyeinkbe. Mert számukra ez csak egy vagyontárgy, de nekünk a múltunk, a jelenünk, a jövőnk, az indentitásunk alapköve” – hangsúlyozza a főispán, majd a videó végén egyértelműen Márki-Zay Péternek üzenve azt mondja, szívesen látnak bárkit vendégként Szabadkígyóson, de „csak vendégként„.

„Nem elvenni akarjuk, hanem megakadályozni, hogy bárki örökre elvegye a kígyósiaktól”

Vásárhely polgármestere hétfő reggel egy autóban felvett videóban reagált Takács Árpád szavaira. Elmondta, teljesen egyetért Takács Árpáddal, de az üzenetet nem neki, hanem Lázár Jánosnak kellett volna címeznie. Hiszen ha azt szeretnék, hogy közösségi kézben – a békés megyeieknél, a szabadkígyósiaknál – maradjon a kastély, akkor Lázár János kastélyprivatizációs programját kellene leállítani.

„A fideszes főispán teljesen a szívemből beszélt, szerintem is az övéké kell legyen” – hangsúlyozza Márki-Zay, hozzátéve: nekik nem az a fontos, hogy Vásárhelyhez kerüljön a kastély, csak a „kastélylopást” szeretnék megakadályozni, hogy közösségi tulajdonban maradjon.

Legfeljebb azt akarjuk megakadályozni, hogy egy vásárhelyi tolvaj vigye el” – fogalmazott.

Annak, hogy ez most kampánytéma lett, a polgármester csak egy okát látja: a helyieknek „Lázár János kastélylopós programja” egyáltalán nem tetszik. A videó további részében még elmondja, telefonon próbálta elérni Takács Árpádot, de nem vette fel, valószínűleg „mivel ismeretlen neki a számom„. Mindenesetre sms-t hagyott hátra számára, bízva a visszahívásban, hiszen fantasztikus híre van számára: Vásárhely támogatja abban, hogy megakadályozza Lázár János „esztelen és hazaáruló döntését„, hogy a hazai műkincseket magánkézre játszák. Egyébként pedig a későbbiekben a szabadkígyósi kastélyt is szívesen átadja Vásárhely a békésieknek.

Eleve ezzel a céllal pályáztunk erre a kastélyra, nem akarjuk elvenni a kígyósiaktól, azt akarjuk megakadályozni, hogy bárki magánkézbe vegye, és ezáltal örökre elvegye a kígyósiaktól.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!