A K&H kutatása szerint átlagosan majd’ egymilliót tudnak félretenni a magyar huszonévesek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint ez az összeg átlagosan már 977 ezer forint.

A kutatásból kiderült, hogy a 19–29 évesek 56 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, közülük 26 százalék banki megtakarítási terméket használ, további 30 százalék pedig más formában takarít meg. Az aktív keresők körében a megtakarítással rendelkezők aránya 61 százalék, a diákoknál 59 százalék, míg az inaktív fiatalok esetében 38 százalék.

„Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok egy része egyre tudatosabban építi pénzügyi tartalékait.

Ma már a 19–29 évesek többsége rendelkezik valamilyen megtakarítással, és sokan konkrét célokra, például lakásra, utazásra vagy autóvásárlásra tesznek félre.

Az pedig, hogy egyre többen már a hónap elején elkülönítik a megtakarításra szánt összeget, az előre tervezés erősödését mutatja” – vázolta Rammacher Zoltán, a K&H Bank lakossági marketingvezetője.

Az ifjak elsősorban hosszú távú megtakarítási céljaik megvalósítására készülnek. A lakásvásárlást a válaszadók 46 százaléka, az utazást 42 százalék, míg az autóvásárlást 36 százalék nevezte meg a takarékoskodás céljaként.

Ugyanakkor jelentős különbségek mutatkoznak a fiatalok megtakarítási szokásaiban nem, életkor és gazdasági aktivitás szerint. A férfiak átlagos megtakarítása 1,465 millió forint, míg a nőké 469 ezer forint. A fiatal nők elsősorban lakáscélra tesznek félre, miközben a férfiaknál az autóvásárlás a leggyakoribb megtakarítási cél. A húszas éveik végén járók átlagos megtakarítása már 1,953 millió forint, a fiatalabbaké viszont 699 ezer forint. Az aktív keresők 61 százaléka, a diákok 59 százaléka rendelkezik megtakarítással, az inaktív fiatalok körében ez az arány 38 százalék.

A kutatás szerint a fiatalok egyre tudatosabban tesznek félre. A korábbi évek 22–29 százalékáról 30 százalék fölé, jelenleg 35 százalékra nőtt azok aránya, akik rendszeresen, már a hónap elején elkülönítik a megtakarításra szánt összeget. Ezzel párhuzamosan 20 százalékon maradt azok aránya, akik a hónap végén megmaradó pénzt teszik félre. Az alkalmi megtakarítók aránya pedig csökkent, a korábbi évek 40 százalék körüli arányairól 30 százalék körülire. Csak 16 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg, ami az eddig mért legalacsonyabb hányad. Múlt hónapban a fiatalok 39 százaléka tudott pénzt félretenni úgy, hogy összegszerűen meg tudta mondani, mennyit. Átlagosan 115 ezer forintot takarítottak meg egy hónap alatt, a megtakarítani nem tudókkal együtt 62 ezer forint volt az átlagos félretett összeg a teljes mintán.

(via Telex)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!