Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Európa több városában is tüntettek a korlátozások ellen

Ausztriában, Hollandiában és Belgiumban is tüntettek a járványügyi korlátozások miatt a hétvégén. Több helyszínen erőszakba torkollott a demonstráció.

Az osztrák kancellár pénteken jelentette be, hogy Ausztriában a járványhelyzet romlása miatt hétfőtől a legszigorúbb kijárási korlátozást léptetik életbe. A tervek szerint a lezárás tíz napig tart, majd legfeljebb újabb tíz nappal meghosszabbíthatják. Szombaton Bécsben és más helyszíneken tízezrek vonultak az utcára a korlátozások és a kötelező oltás ellen. A tüntetők egy része megdobálta a rendőröket, a hatóságok több tiltakozót őrizetbe vettek.

Hollandiában a negatív teszt már nem lenne elég a védettség igazolásához. A múlt hét végén háromhetes részleges karantént rendeltek el, amelynek értelmében a vendéglátóhelyeknek és az élelmiszerüzleteknek este 8-kor be kell zárniuk. Az országban csütörtökön kezdték el a 60 éven felüliek ismétlő oltását. Rotterdamban pénteken több százan gyűltek össze, hogy a járványügyi intézkedések ellen tüntessenek. A demonstráció rövid idő alatt erőszakba csapott át. A zavargásban résztvevők több járművet felgyújtottak, a rendőröket pedig kövekkel dobálták meg. A hatóságok vízágyúval és lovas egységekkel próbálták feloszlatni a tömeget. A belvárost végül egy sürgősségi rendelettel lezárták, ideiglenesen leállították a tömegközlekedést is. Az összecsapásokban többen megsérültek, köztük rendőrök és újságírók is. A zavargások két résztvevője lőtt sebesülést szenvedett, 51 demonstrálót őrizetbe vettek.

Szombatra Amszterdamban is terveztek megmozdulást, de a történtek után lefújták a demonstrációt. Ennek ellenére több százan vonultak fel és Bredában is megtartották a tervezett tüntetést.

Éjszaka Hágában, ahol a holland kormány székhelye van, több százan kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, és kerékpárokat gyújtottak fel. Legalább egy embert őrizetbe vettek.

Vasárnap több ezren vonultak utcára Brüsszelben. A beoltásra vonatkozó kormányzati felszólítások, valamint a zárt helységekben kötelező maszkviselést és a védettségi igazolvány felmutatását előíró új szabályok ellen tiltakozó beszédeket tartottak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!