A Munkácsy-díjas festőművész és művészbarátai nagy kedvvel merültek el a régi Bandula vendégei körében, s merítettek ihletet belőlük alkotásaikhoz. Ma délután avatták fel Kohán György emléktábláját a kisvendéglő falán, gyulai rokonai és családjaik jóvoltából.
– A feleségemmel, aki egyébként a festőművész keresztlánya, jó néhány éve, inkább már több évtizede rendszeresen eljövünk az Őszi Tárlatot megnézni, utána pedig mindig ide is betérünk. Tudjuk, hogy Kohán Györgynek ez volt az egyik kedvenc helye, ilyenkor beszélgetünk róla, emlékeket idézünk, és lelkileg egy kicsit feltöltődünk. Tavaly kitaláltuk, hogy mi lenne, ha egy emléktáblát helyeznénk el itt. Az ötlettel nem volt probléma, inkább az volt a kérdés, hogy lesz-e, aki támogatja. Bónus István, a kisvendéglő tulajdonosa volt nagyon nyitott, majd a város vezetése és a városi főépítész, Sebestyén Tibor is támogatta az elképzelést – árulta el Árpási Zoltán, az emléktábla-állítás egyik kezdeményezője. – Zöld utat kaptunk, már csak azt kellett megtalálni, ki készítsen egy igényes munkát. Ezt Széri-Varga Géza szobrászművészben találtuk meg, akivel jó barátságban vagyunk, és akinek több szobra is van országszerte. Tudtuk róla azt is, hogy Kohán nagy rajongója és elkötelezett tisztelője, a síremlékét is ő készítette – tette hozzá.
A művész az emléktáblára Kohán egyik legismertebb festményét, a Bivalyok szekérrel napkoronggal címűt készítette el, mégpedig úgy, ahogy a művész éppen rajzolja, festi. A táblán két mondat is olvasható, az egyik: „Kohán György emlékére”, a másik a festőművész mondása: „Jobban esik a kisfröccs csapolva a kocsmában, mintha a 107-es italboltban kellene elfogyasztanom.” Kohánról egyébként készül egy életrajzi könyv, amelynek már kész a kézirata, és ebben is szerepel ez a mondat.
– Kohánnak több kedvenc helye volt Hódmezővásárhelyen, de ide mindig szívesen jött, nemcsak egyedül, hanem a barátaival, például Csollány Kálmánnal is. Azért kedvelte ezt a helyet, mert annak idején kocsma volt, ahová hordárok, különböző szállítómunkások és tanyai emberek jártak. A tanyasiak a heti piacra bejöttek, majd itt költötték el a pénzüket vagy annak egy részét. Kohán szívesen hallgatta őket és a történeteiket, közben pedig figyelte az arcukat, amelyeket később lerajzolt és a festményein is felhasznált. A festő úgy tartotta, hogy itt főzik a város legjobb pörköltjét. Számomra azért fontos ez az egész, mert nemcsak egy személyes kötődésről van szó. Kohán egész munkássága, a Kossuth-díja, a két Munkácsy-díja, valamint a Vásárhelyhez való kötődése miatt is megérdemli, hogy emléke fennmaradjon. Másrészt ez a vendéglőről is szól, amelynek régen is volt neve, és úgy tudom, ma is jó híre van a városban. Egykor a művészek találkozóhelye volt. Azt gondolom, hogy ezt a kettős értéket érdemes megőrizni és továbbadni: egyrészt Kohán emlékét és munkásságát, másrészt pedig azt, amit ez a vendéglő egykor letett az asztalra – sorolta Árpási Zoltán.
– Mind a három Kohán testvérnek nagyon jó kézügyessége volt. A legidősebb festő, a középső díszítő- és intarziás asztalos, édesapám pedig nagyon híres és jó szabó volt. A keresztapámnak, Györgynek mindig nehéz anyagi körülményei voltak, és sokszor egy-egy képpel fizetett. Gyerekkoromból több apró emléket őrzök róla. Amikor Gyulára jött, elvitt egy cukrászdába, ahol dobostortát ettünk. Fogta a kezemet, én körülbelül a könyökéig értem, és mindig három-négy lépést tettem, amíg ő egyet. A dobostorta tetejéről pedig mindig elkérte tőlem a dobost, mert azt nem szerettem. Többször láttam festeni is. Egyszer a Nemzeti Galériában is jártam a kiállításán, akkor 16–17 éves lehettem. Az édesanyja már idős asszony volt, de nagyon büszke volt a fiára – mondta Árpásiné Kohán Mária, a festőművész keresztlánya. – Gyerekként inkább komoly embernek láttam őt, de sok mindenről nem tudtam vele beszélgetni. Édesapámmal, a testvérével azonban sokat hülyéskedtek. A magánéletéről sem nagyon beszélt, a család például sokáig azt sem tudta, hogy felesége volt. Szinte vendégként jött Gyulára, rengeteget volt Vásárhelyen, és nagyon szerette a várost. Művészlakást is kapott, aminek nagyon örült, és hálás volt érte. Gyulaiként akkor nem is igazán értettük, miért éppen Gyulára hagyta műveit, hiszen Vásárhely sokkal többet jelentett neki. Azok a Kohán-képek, amelyeket a család kapott, ma is velünk vannak, nagy becsben tartjuk őket – tette hozzá.
A Kohán emléktáblát, a Bandula Kisvendéglő Pálffy utca felőli falán a család legfiatalabb tagjai leplezték le.
Hozzászólások lezárva.