Kategória
Oktatás
Már ötször intézkedtek az iskolaőrök a tanévben
Bár a 2023/2024-es tanév még csak bő két hete indult el, a rendőrség a Népszavával közölte, hogy szeptember elseje óta már öt alkalommal kellett intézkedniük az iskolaőröknek.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Még sok helyre keresnek tanárt az országban, bár a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek most jogász kell
Azt még Gulyás Gergely Miniszterelnökéget vezető is elismerte, hogy vannak olyan tantárgyak, mint a természettudományos tárgyak és az idegennyelvek, amelyek esetében nehéz szaktanárt találni. A közszolgáltatási állásportálon 199 nyitott…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A Harvardra készül a Hód Úszó kiválósága, Horváth Ákos
A Hód Úszó SE sportolójának, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjának régi nagy álma, hogy Amerikában tanulhasson, és fejlődhessen. Az álom pedig megvalósulni látszik, Ákos már látogatást is tett a világ egyik legjobb…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Jó tanuló roma diákokat jutalmazott Vásárhely
Tizenhárman pályáztak, közülük tizenegyen nyertek el ösztöndíjat, tanszervásárlási utalványt Vásárhelyen. Az elismeréseket ma délután a városháza dísztermében vehették át a gyerekek.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A diákok nem hagyják annyiban – tüntetnek és hídfoglalásra készülnek Budapesten
Demokrácia Napi Tüntetés címmel szerveznek holnapra megmozdulást a diákok.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A 15-18-éveseknek indítanak lelki segítő csoportot Vásárhelyen
A függőségek fogságában címmel indít négy alkalmat jelentő csoportfoglalkozást a vásárhelyi Egészségfejlesztési Iroda azoknak a 15 és 18 év közötti fiataloknak, akik szeretnének elmélyülni a függőségek lélektani hátterében.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Érettségizők felkészülését segítik a vásárhelyi könyvtárban
A Németh László Városi Könyvtár négy alkalomból álló, az érettségi felkészülést segítő sorozatot indít magyar irodalom tantárgyból.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Az SZTE-n idén is lesznek energiatakarékossági intézkedések
Tavaly szeptemberben már tudni lehetett, hogy a rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt nehéz tél vár az egyetemekre és az egyetemistákra. Az Eduline oktatási portál már néhány információt megtudott a felsőoktatási intézményektől.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Rekordszámú hallgatóval nyitotta meg a tanévet a Mezőgazdasági Kar
419 hallgatót vettek fel az idén a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára, így Vásárhelyen 92 százalékkal több első éves hallgató kezdi meg tanulmányait, mint tavaly. Ma délelőtt rendezték a tanévnyitó ünnepi tanácsülést.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Akkora a tanárhiány, hogy elsőéves egyetemistákat is felvesznek iskolai munkára
Már nemcsak utolsó éves tanárszakos egyetemistákat, hanem bármilyen évfolyamon tanuló pedagógushallgatókat, akár elsőéveseket is felvesznek iskolai munkára a tankerületi központok, hogy így enyhítsék a tanárhiányt – értesült több forrásból…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
