Hétfőn este fáklyás felvonulással tiltakozott egy több mint 200 fős tömeg a Berényi családot ért legújabb támadások ellen. A felvonulás a Berényi család házától a helyi, Lázár Jánoshoz közeli portál szerkesztőségéig tartott, ott beszédek!-->…
Tovább a cikkre!
Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról kérdezte a Belügyminisztériumot, hogy ki a felelős a 17 ezer darab lélegeztetőkészülék értékesítési kudarcáért. Mint azt megírtuk, a 300 milliárdért megvásárolt lélegeztetőgépekből egyetlen…
Tovább a cikkre!
Szombaton a természetvédelmi nyílt nap programjai ezúttal is három helyszínen zajlottak: a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumában, a Fehér-tó fokozottan védett területén, valamint a Sóstói Állattartótelep bekötőútja melletti kilátónál.
Tovább a cikkre!
Az önkormányzat várja a javaslatokat, a Vásárhelyi Művészeti Díjat azok a magánszemélyek és közösségek kaphatják, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért…
Tovább a cikkre!
Újabb kihívást indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szegedi szervezete, pedig, mint fogalmaztak: az új, szeptemberi kihívást még halasztani is kellett, hisz eddig is volt több csattanás. Mivel 3 napja nem mentek neki, végre elmerték…
Tovább a cikkre!
December 31-vel lejárt az eddigi református presbitériumok mandátuma, ezért megkezdődött az új választás előkészítése. Az ótemplomi gyülekezet előtt vasárnap tettek esküt a választási bizottság tagjai.
Tovább a cikkre!
Egymillió forintnál is több pénzt kapott több vásárhelyi alapítvány, egyesületnek is, de akadt aki csak ötezret. A NAV közzétette az 1 százalékok felajánlási listáját.
Tovább a cikkre!
Szeptember 15-én, vagyis múlt pénteken járt le az a határidő, ameddig tájékoztatást kellett kapniuk a pedagógusoknak munkáltatójuktól az életbe lépett új státusztörvény alapján létrejövő jogállásukról.
Tovább a cikkre!