A fejlesztések nyara volt a városi óvodákban – 40 milliót költött rájuk Vásárhely

Ezen a nyáron közel 30 millió forint értékben zajlottak felújítások a város mind a tizenkét óvodájában, emellett további mintegy 10 millió forintot fordítottak különböző beruházásokra, és eszközök vásárlására.

A munkálatok között több helyen kerékpártárolók kialakítása és kerítésfelújítás is szerepelt. A Nádor utcai óvodában kerékpártároló készült és a kerítést is lefestették, a Tornyai utcai óvodában pedig teljesen megújult az utcafronti kerítés. A Szent István utcai intézményben kerékpártárolót alakítottak ki, emellett két csoportszoba parkettáját csiszolták és a helyiségeket ki is festették. Az Észak utcai óvodában szintén kerékpártároló létesült, valamint felújították a kerítést.

– A nagyobb beruházások közül az egyik leglátványosabb a Pál utcai óvodában valósult meg, ahol az udvar teljes talajburkolatát felújították, közel 5 millió forint értékben kapott gumiborítást – mondta Kardos Szilvia, a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda igazgatója. – Az Oldalkosár utca 14. szám alatti intézményben több fejlesztés is történt: leaszfaltozták a gazdasági bejáratot, felújították a nagykaput, két terem parkettáját kicserélték, valamint folyamatban van a lépcső burkolása is. A korábban babaházként használt, jelenleg raktárként működő épület tetőszerkezetét kijavították, ajtót kapott, illetve csapadékvíz-elvezetőt is felszereltek. Ezekre a munkálatokra összesen közel 7 millió forintot fordítottak. Kisebb festési munkálatok az Oldalkosár utca 4. és 14. szám alatt is történtek. Emellett folytatódott a klímaberendezések telepítése is. Bár valamennyi óvodai csoportszoba rendelkezik már légkondicionálóval, a technikai dolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében további helyiségekben, például tornaszobákban is felszereltek klímát – mondta.

Hozzátette, hogy az ovik informatikai eszközökkel is bővültek, valamint új óvodaudvari játékokat vásároltak. Ezúttal elsősorban mobil, műanyag játékeszközöket, köztük nagyobb mennyiségben homokozójátékokat szereztek be. A már meglévő telepített játékok mellett a mozgatható eszközökkel szerették volna tovább színesíteni a gyermekek játéklehetőségeit. Textil- és másféle eszközök vásárlása is folyamatban van.

A fejlesztések azonban a következő évben is folytatódnak: a tervek között többek között további talajburkolatok kialakítása és árnyékolók kiépítése.

Az új nevelési évet a város 12 óvodája 36 óvodai csoporttal és közel 840 kisgyermekkel kezdte meg. A városháza dísztermében hétfőn rendezett városi tanévnyitó értekezleten valamennyi intézmény munkatársa részt vett, ahol a pedagógiai feladatokról és az előttük álló szakmai kihívásokról is egyeztettek.

– Minden személyi és tárgyi feltétel biztosított, így nyugodt és biztonságos környezetben kezdődhetett meg az új nevelési év. A pedagógiai változásokra és kihívásokra az intézmények közössége a korábbiakhoz hasonlóan igyekszik rugalmasan reagálni – mondta az óvodák igazgatója.

A nyári fejlesztések és beruházások összegét a vásárhelyi önkormányzat biztosította. Az elmúlt egy-két évben az óvodákban napelemeket is telepítettek, és a takarékosabb működést szolgálhatja az is, hogy a tervek szerint valamennyi intézményben lecserélik a vízórákat.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!