Kiosztották a Libri díjait, Orbán ideológusa is nyert

A Libri az olvasók döntése alapján díjazta a tavalyi év legsikeresebb könyveit. A díjakat a 2023-as szünet után most jóval több kategóriában adták át.
A korábbihoz képest jóval több, 12 kategóriában kaptak elismerést az olvasók kedvencei, amelyek közé G. Fodor Gábor könyve is befért.
Lehetett volna ez egy gyönyörű barátság kezdete. Nem az lett.
A fülszöveg ezzel a felütéssel ajánlja az olvasó figyelmébe G. Fodor Gábor értelmezését Orbán Viktor és Soros György több évtizedes szembenállásáról. A Soros-ellenes plakátok minimalizmusát meghaladva ígéri a, mint a fülszöveg fogalmaz, „két kimagasló tehetségű magyar ember” kapcsolatának a bemutatását az Orbán kontra Soros, amely a Libri idei díjátadóján megnyerte az év történelmi tényirodalmi könyve kategóriáját.
A könyvet egyébként már több nyelvre lefordították, elérhető angolul, szerbül és szlovákul is, nemrég pedig a spanyol nyelvű fordítást mutatták be Madridban. A kormányközeli politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója a díj elnyerése után a Facebookon mondott köszönetet Schmidt Máriának, mert támogatta a könyv megírását és megjelentetését.
Az idei díjazottak teljes listája:
Az év közönségkedvence kategóriában Emerald Mayer: A bél-agy kapcsolat (Kulcslyuk Kiadó)
Az év szépirodalmi könyve kategóriában Náray Tamás: Apám szerint (Libri Kiadó)
Az év tényirodalmi könyve kategóriában Edith Eva Eger: A balerina (Openbooks)
Az év legsikeresebb debütáló könyve kategóriában L. Dézsi Zoltán: A Korda (Free Spirit Publishing)
Az év történelmi tényirodalmi könyv kategóriában G. Fodor Gábor: Orbán kontra Soros (Közép- és Kelet-európai Történelem Kutatásáért Közalapítvány)
Az év üzleti könyve kategóriában Sólyomi Dávid: Túl az osztalékon (A4C Books)
Az év határon túl legnépszerűbb könyve kategóriában Bán Mór – Karády Anna: Lillafüredi karácsony (Hitel Kiadó)
Az év gyerekkönyve kategóriában Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Ki kicsoda? (Magánkiadás – Pozsonyi)
Az év pszichológiai könyve kategóriában Bibók Bea: Ellopott felnőttkor (Libri Kiadó)
Az év gasztronómiai könyve kategóriában Borbás Marcsi: Magyarország finom (Stratcomm. Kft.)
Emlék- és életműdíjak
Libri irodalmi emlékdíj kategóriában Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok (Jelenkor)
Szerzői életműdíj gyerekirodalom kategóriában Csukás István és Sajdik Ferenc illusztrátor
Hozzászólások lezárva.